Most a sajtófőnökét rúgta ki az MSZP

Facebook-posztjában jelentette be Molnár Gyula, hogy meneszti az MSZP sajtófőnöki posztjáról Nyakó Istvánt, írja a Hvg.hu. A pártelnök szerint "átgondolatlanul kiadott rossz stílusú közleményben" válaszolt kedden Nyakó a DK-s Gréczy Zsolt kijelentéseire. 

Az ügy előzményei: 

  1. a szekszárdi MSZP elnök ismerőse szerint a DK-s Gréczy Zsolt pénteken Mercedessel érkezett a városba, hogy ott fideszesekkel találkozzon.
  2. Az infót megírta az szocialistákhoz köthető civilhetes.net, ill. a helyi MSZP szervezet is.
  3. Gréczy tagadta az állítást, és perrel fenyegetőzött. 

Nyakó István ezután adta ki kedd délután az alábbi közleményt: 

Reagálás Gréczy Zsolt feljelentésére: foglalkozzunk inkább Orbán leváltásával!

Ha minden, az MSZP számára sértő és igaztalan Facebook bejegyzés után feljelentenénk a DK-t, akkor Handó Tündének külön táblabíróságot kellene felállítani az ügyek tárgyalására. Ám az MSZP ilyet soha nem tett.

Ha azonban Gréczy úr úgy érzi, hogy az ő szava nem elég, és bírói döntés kell arról, hogy soha nem járt a szekszárdi pincészetben, lelke rajta - a bíróság dönteni fog.

Kiadó: MSZP Országos Központ

November végén 476 újság, rádió, tévécsatorna és internetes oldal ajándékozta oda magát nemzetstratégiai közérdekből az új fideszes médiaalapítványnak, az eddiginél is jobban a kormány felé hajlítva a magyar nyilvánosságot.

A 444 nem közpénzből működik, és szerencsére senki sem tud bennünket a Fidesznek ajándékozni.

A hosszú távú, biztos működéshez viszont a te segítségedre is szükségünk van. Idén 50 millió forintot szeretnénk olvasóinktól összegyűjteni, 36 millió már összejött, ezt nagyon köszönjük!

Hogy elérjük a kitűzött célt, kérjük támogasd rendszeresen a 444-et!

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.