Rengeteg rovar tűnt el egy német nemzeti parkból

mindmeghalunk
2017 október 19., 20:33

Német kutatók a repülő rovarok 76 százalékának eltűnését jegyezték fel az ország számos nemzeti parkjából az elmúlt három évtizedben, a szakemberek a rovarirtó szerek széles körű használatával magyarázzák a jelentős mértékű csökkenést.

A kutatók tanulmányukhoz ragacsos csapdákat használtak rovarok összegyűjtéséhez 63 német természetvédelmi területen Észak-Rajna-Vesztfália, Rajna-Pfalz és Brandenburg tartományokban, majd mérték tömegüket és az évek során dokumentálták a végbement változásokat.

Azt találták, hogy 27 év alatt az átlagos csökkenés 76 százalék volt, nyáron még nagyobb, 82 százalék.

"Valamennyi vizsgált térség védett terület, többségük természetvédelmi terület. Drámai csökkenésnek vagyunk tanúi" - hangsúlyozta Caspar Hallman, a tanulmány társszerzője.

A kutatók nem állapították meg pontosan a csökkenés okait. Felhívták ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a természetvédelemi területeket mezőgazdasági térségek övezik, és a rovairtószer lehet az oka a rovarok pusztulásának.

Vagy csak a rovarok kerülik el ügyesebben a kihelyezett ragacsos csapdákat?

(MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.