Gigantikus barlangot találtak a japánok a Holdon, ideális hely lehet holdbázisok építéséhez

TUDOMÁNY
2017 október 22., 10:36

A NASA egyik kutatója vetette fel még a hetvenes évek legelején, hogy a Holdon a földihez hasonlóan előfordulhatnak hatalmas, talajszint alatti, vulkanikus eredetű lávaalagutak. Ronald Greely egy, a Marius hegység nevű területen látható hosszú árokról feltételezte, hogy az valójában egy ilyen beszakadt barlang lehet.

Az űrkutatás fénykorában a tudósok fantáziáját igencsak megmozgatta, hogy a Holdon talán létezhetnek a meteoroktól és a sugárzástól védett helyek, ahol a tudományos expedíciók ideális táborhelyet találhatnának, ráadásul az sem kizárt, hogy a Hold korai korszakának bizonyítékai is előfordulnak.

De mindezidáig senki sem talált ilyen óriásalagutat vagy barlangot.

Japán kutatók 2009-ben egy Hold-kutató űrhajóról lefotóztak ugyan egy gyanús lyukat a Marius hegységben, de akkor még nem tudták bizonyítani, hogy az egy barlang bejárata lenne. A Hold gravitációjának apró eltéréseit vizsgáló amerikai műholdak 2011-ben egy durván ötven kilométer hosszú és belül üreges dolgot találtak, éppen a japánok által felfedezett lyuktól kiindulva. 

Egy most közzétett tanulmány szerint a japán tudósok azóta radarhullámokkal vizsgálták a helyszínt és már biztosak benne, hogy hosszú, akár 50 kilométeres, a felszín alatt 100 méterrel húzódó alagútról van szó, amiben a gyanújuk szerint akár még jég is lehet.

(Via Washington Post)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.