A komplikált és veszélyes, többlépcsős műveletet finn speciális mentőbúvárok végezték el.
A következő pár napban megpróbálják kiemelni őket.
Az Utcáról Lakásba Egyesület intézett neki bérlakást a II. kerületben.
Dögmeleg volt augusztusban, és miközben sorra dőltek meg a rekordok, mi kerestünk egy helyet, ahol nyáron is tél van.
Emberkísérlet a Bükkben: egy barlangban éjszakáztunk, hogy megtaláljuk azt a helyet, ahol nyáron is tél van.
Ha be akarnak rendezkedni az emberek, lyukba kell bújni, vagy kicsinál a brutális háttérsugárzás.
Nem hagyhatják el a csak csónakkal megközelíthető üreget, amíg a vízszint nem csökken.
Kevés orvosi eszköz állt a rendelkezésére, ezért rögtönöznie is kellett.
Az amerikai Mark Dickey mentésén magyar barlangászok is dolgoztak.
Az amerikai kutató életét magyar orvoscsapat mentette meg, de még napokba telik, mire felszínre is tudják hozni.
Száz barlangi mentő vett részt a mentésben, több szűk járatot kellett kitágítani robbanóanyaggal.
A 28 éves nő egy letörésnél visszacsúszott, hátsérülést szenvedett, 18 fős mentőcsapat segített rajta.
Az Alsó Törökvész út egy szakaszán megsüllyedt a garázsbeállók előtti rész, és kiderült, hogy egy hasadék van ott – közölte a polgármester, Őrsi Gergely.
Egy 15 méter hosszú, szűk, ismeretlen járatban érte a baleset vasárnap.
Régészek bukkantak maradványokra egy Róma melletti barlangban.