Extrém állatkínzás: 100 disznót éheztetett halálra a füzesabonyi horrorkondás

Az elhullott legalább 100 állat mintegy fél éven át tartó különös szenvedéssel járó éhhalál következtében múlt ki.

Ez talán a legkeményebb mondata annak az ügyészségi közleménynek, amiből kiderül, hogy milyen brutális embertelenséggel bánt az állataival egy füzesabonyi telephelyvezető. A telephelyén 2016. márciusában még közel 9 ezer hízót tartó sertéstenyésztővel akkor kezdődtek a gondok, amikor az év nyarán elkezdte eladogatni az állatokat. Amikor a Heves Megyei Kormányhivatal 2016. augusztusában ellenőrzést tartott nála, azt találták, hogy

az akkor ott található 2.619 disznó nem megfelelő körülmények között van elhelyezve,ivóvízellátásuk nem biztosított folyamatosan, kevés, illetve rossz minőségű takarmányt kapnak, ezért állatvédelmi bírsággal sújtotta a telephelyet irányító vádlottat, akit ezzel egyidejűleg felszólított arra, hogy gondoskodjon az állatok megfelelő tartásáról.

A férfi azonban nem törődött ezzel,

továbbra sem fordított kellő és elvárható figyelmet a tenyészállatokra, melyek ez után sem kaptak elég takarmányt, éheztek, lesoványodtak, bőrbetegségek és rendellenes szőrzet alakult ki rajtuk, belső szerveikben működészavar és idült károsodás jelentkezett.

Annyira, hogy amikor idén januárban újra kiszálltak a telepre, a végül el nem adott 129 állatból 100-at döglötten találtak, 3-an pedig döglődtek.

A Füzesabonyi Járási Ügyészség - az érintett állatok számára, valamint azok különös szenvedésére tekintettel - súlyosabban minősülő állatkínzás bűntettével vádolja a telephely vezetőjét, akivel szemben ezért végrehajtandó börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabására, továbbá közügyektől eltiltás mellékbüntetés alkalmazására tett indítványt.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.