Négy halottja van eddig Kenyában a választásnak

külföld
2017 október 27., 02:30
comments 7
Fegyveres rendőrök állnak készenlétben egy szavazókörnél Gatinában. A háttérben már látszik a szavazást bojkottáló tiltakozók érkező tömege.
photo_camera Fegyveres rendőrök állnak készenlétben egy szavazókörnél Gatinában. A háttérben már látszik a szavazást bojkottáló tiltakozók érkező tömege. Fotó: FREDRIK LERNERYD/AFP

Több körzetben is el kellett napolni a megismételt elnökválasztást Kenyában az erőszak miatt. A tervek szerint ezekben a körzetekben szombaton újra megpróbálják megrendezni a választást. Bár az ország nagy részében nyugalom volt, ezekben a körzetekben négy ember vesztette életét összecsapásokban.

A megismételt választást az ellenzék bojkottálta, így a részvétel is alacsony volt. A hivatalos adatok szerint csupán a választók 48 százaléka szavazott.

Az ellenzéki aktivisták harciasabb része akadályozni is próbálta a szavazást, égő abroncsokkal, faágakkal torlaszoltak el szavazóhelyiségeket, legalább egy szavazókörben pedig megsemmisítették a szavazólapokat. Egy rendőrkapitányságot is megostromoltak, itt a rendőrök lőfegyvereket is bevetettek.

Kenyában augusztusban tartottak elnökválasztást, aminek az eredményét a legfelsőbb bíróság a szabálytalanságok miatt megsemmisítette. A bíróság szerint alkotmányellenesen bonyolították le a választást, ami után a kormány még a számítógépes rendszerek felülvizsgálatát is megtagadta.

A szabálytalan választást a jelenlegi elnök, Uhuru Kenyatta nyerte a szavazatok 54 százalékával. Riválisa, Raila Odinga, az ellenzéki Nemzeti Szuperszövetség (NASA) vezetője akkor azt gyanította, hogy a választási bizottság számítógépes rendszerének manipulálásával biztosították Kenyatta győzelmét. (Via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.