A világhírű baloldali filozófus cikke a brit Independentben jelent meg Veszélyes és népszerű divat lett Európában antiszemitának és cionistának lenni egyszerre címmel, Orbán Viktor fotójával illusztrálva. 

Žižek cikkében Orbán október 23-ai beszédét idézte fel, melyben a magyar miniszterelnök migránsmentes övezetnek nevezte Kelet-Közép-Európát. Felidézte azt is, hogy Orbán arról beszélt, ez az egyetlen régió Európában, ahol sikerült megállítani az illegális migrációt, majd pedig kiemelte, hogy biztonságos, tisztességes keresztény és szabad Európát akar, mielőtt idézte volna a Csillagok háborújából azt is, hogy soha nem szabad lebecsülni a sötét oldal erejét, utalva arra, hogy kiterjedt hálózat segíti a migránsinváziót. 

A szlovén filozófus szerint egyrészt Orbán migránsmentes övezete természetesen folytatólagos asszociációja a zsidómentes övezetekre vonatkozó régi náci törekvésnek, 

majd azzal folytatta, hogy az antiszemita képzeletben a 'Zsidó' az a láthatatlan mester, aki titokban rángatta a zsinórokat a háttérben, ezért is lehetséges, hogy a muszlimok nem lehettek a mai világ zsidói: épphogy túlságosan láthatóak, nem integrálódtak a társadalmainkban, és senki nem gondolná, hogy ők mozgatnák a szálakat. Ezért ha valaki azt feltételezi, hogy van egy titkos terv Európa inváziójáról, akkor azt is gondolja mellé, hogy a zsidóknak kell mögötte állniuk. 

Ezek a hangok Žižek elmondása szerint a szlovén jobboldalon is megjelentek, ahol szintén Soros Györgyöt teszik felelőssé a muszlim bevándorlásért, mivel halálos ellensége a nyugati civilizációknak, a nemzetállamoknak és a fehér, európai embereknek. 

Egy további jellegzetessége ezeknek a hangoknak, hogy összekapcsolódik bennük az antiszemitizmus és az iszlámfóbia, ebből pedig kinő a cionista antiszemitizmus paradoxona. Erre példa Žižek szerint a norvég tömeggyilkos, Anders Breivik is, aki ugyan antiszemita, de Izrael-párti volt, mivel Izrael állama szerinte az első védelmi vonal a muszlim terjeszkedéssel szemben. Breivik úgy gondolkodott, hogy a zsidókkal nincs gond, mindaddig, amíg nincsen túl sok belőlük, ezért írta azt naplójában, hogy Angliát és Franciaországot leszámítva nincs is "zsidóprobléma" Nyugat-Európában, mivel a többi országban kevesen élnek. 

Žižek szerint ugyanennek a paradoxnak a nyomait lehet felfedezni több helyen, az amerikai altrighttól kezdve Orbán Viktor gondolkodásáig. 

Nem sokkal azután, hogy Orbán korábban Sorost támadta egy beszédében, a magyar miniszterelnököt meglátogatta izraeli kollégája, Benjamin Netanjahu, és hamar találtak közös nyelvet: lehet Sorost támadni, ha közben támogatod Izraelt. 

Netanjahu egyezsége a cionista antiszemitákkal politikusi karrierjének egyik legmélyebb és szomorúbb pillanata Žižek szerint. Majd arról ír, hogy az is jelentős fejlemény volt, hogy Trump első nemzetközi útja Törökországba, Szaúd-Arábiába és Izraelbe vezetett, miközben lelkesen fogadta el-Sziszit a Fehér Házban: ebből kirajzolódik az új „Gonosz tengelye” a Közel-Keleten, ezúttal az USA teljes támogatásával, melynek első közös cselekedete a Katar elleni brutális nyomásgyakorlás volt.

És Žižek szerint hasonló 'gonosz tengelye' formálódik azokból az országokból, melyek nem hajlandóak menekülteket befogadni, és melyeket Orbán is felsorolt: Horvátország, Szlovénia, Magyarország, Csehország, Lengyelország, a balti államok és most már Ausztria tartozhat ide. 

A filozófus szerint a legaggasztóbb jelenség, hogy Európa vonakodik nyíltan állást foglalni ezzel a tengellyel kapcsolatban: akár úgy, hogy engedné a tagállamoknak, hogy saját döntéseket hozzanak a menekültek ügyében, akár úgy, hogy hatékony intézkedéseket vetnek be azokkal, akik megszegik a közös szabályokat. 

Orbánt pedig, akit pár évvel ezelőtt még páriaként kezeltek, most már nem csak megtűrik, hanem egyre inkább modellként tűnik fel. És ez egy nagyon veszélyes jelzés Európa számára. 

Žižek szerint abban, hogy Orbán ezt a beszédét éppen az 1956-os megemlékezésen mondta el, akaratlanul is ironikus vonások rejlettek: amikor a forradalom idején a szovjet erők közelítettek a magyar szabadságharcosokhoz, azok kétségbeesett üzenetet küldtek Bécsbe, hogy ők a Nyugatot védik itt. 

Most pedig, a kommunizmus összeomlása után, a keresztény-konzervatív kormány fő ellenségének a nyugati, multikulturális, fogyasztói liberális demokráciát mutatja be, és egy új világrendre hív fel, amire le lehetne cserélni az elmúlt két évtized turbulens liberális demokráciáit. Nem véletlen, hogy Orbán már kifejezte szimpátiáját az ázsiai értékekre épülő kapitalizmus irányába, és ha a nyugati nyomásgyakorlás folytatódik, könnyű elképzelni Žižek szerint, hogy Orbán azt üzenje meg keletre, mi itt Ázsiát védjük. 

Žižek szerint a konfliktus középpontjában az európai identitás két eltérő oldala áll: az egyik oldalon a felvilágosodás hagyománya, az univerzális szabadság és emancipáció eszményével, míg a másik oldalon a partikularizmus politikája, az egyén indentitásának védelme. Szerinte ha hűek akarunk maradni a felvilágosodás örökségéhez, akkor be kell látnunk, hogy Európára a valódi fenyegetést azok a „védelmezői” jelentik, akik idegengyűlöletet és félelmet terjesztik. 

Ezeknek a rémhírterjesztőknek a teret azok a gazdasági és politikai kompromisszumok nyitották meg, melyeket az európai hatalmi erők kötöttek: a populisták most azt az űrt töltik fel, amit az európai neoliberális technokrata réteg nyitott meg. 

Žižek konklúziójában természetesen arra jut, hogy most csak egy baloldali vízió mentheti meg Európát mind a külső, de elsősorban a belső ellenségeitől: TS Eliotot idézve mondja azt, hogy vannak pillanatok, amelyekben csakis az eretnekség és a hitetlenség között lehet választani, amikor egy vallás életben tartásának egyetlen módja szekta módjára elszakadni annak corpusától. Ez Žižek szerint most is a teendő, ha életben akarjuk tartani Európa eszméjét.