A hullámok alatt olyan teremtmények rejtőznek, amiket el sem tudunk képzelni

Vasárnap este elindult a BBC Earth A kék bolygó 2 című sorozata, aminek viszonylag szerény várakozásoknak kell megfelelnie:

  • egyrészt, hogy olyat mutasson az óceánok világáról, amilyet még soha nem láttunk
  • másrészt, hogy egyszerűen mentse meg a világot.

És a kettő közül egyik sem igazán túlzás. A Kék bolygó 2 a 2001-es első széria folytatása, de ami leginkább felkorbácsolta a várakozásokat, az a tavalyi Bolygónk, a Föld 2, minden idők leglátványosabb természetfilm-sorozata volt. A szintugrás persze főleg a technológia fejlődésének volt köszönhető, de a techpornó itt nem vált öncélű esztétizálássá és nagyon-nagyon lelassított képek önmagáért való sorozatává, hanem értelme volt: olyan közelről és olyan részletességgel mutatta be az állatvilágot, ahogy korábban senkinek sem sikerült. Mindez pedig David Attenborough hipnotikus narrációja mellett katartikus élmény volt.

Olyannyira katartikus, és itt már át is térünk a világ megmentésére, hogy tavaly egy emberként kurjantott fel az internet, amikor kiderült: a brit fiatalok között jobb nézettséget ért el a Bolygónk, a Föld 2, mint az X-Faktor. Ha a szakadtfarmeres okostelefonnyomogatókat jobban leköti a hópárducok élete, mint a tehetségkutatók, akkor talán mégsem teljesen reménytelen minden! Ehhez persze a technológiai tökéletesség mellett szükség volt a másik nagy trükkre is: hogy a műsor olyannyira dramatizálva van, és olyannyira emberi tulajdonságokkal és helyzetekkel ruháznak fel állatokat, hogy az már tévésorozatokkal vetekszik (hogy mást nem mondjuk, komoly vita volt egy hópárducok közötti „nemi erőszak”-jelenetből). Ami persze már nem mindenkinek tetszik, de az is elég valószínű, hogy enélkül nem sikerülne lekötni a Breaking Bad-izgalomfaktorához szokott nézőket.

És azért is szó van a világ megmentéséről, mert, ahogy a Kék bolygó 2-ben el is hangzik, az évezredeken át stabil tengeri élővilág az emberi tevékenységnek köszönhetően éppen radikális változáson megy keresztül. Ezért különösen fontos most ennek dokumentálása.

„A hullámok alatt olyan teremtmények rejtőznek, amiket el sem tudunk képzelni”

- kezdi a műsort egy hajó fedélzetén David Attenborough, ezután pedig hét részben következik majd hatezer óra forgatás, ezer óra tengeralatti járműveken készített felvétel, összességében négy év munka eredménye. Az első részben látunk a hullámokat élvezetből meglovagoló delfinrajt, a kagyló héját ügyesen feltörő agyarashalat, a sötétben szikrázó planktonok között vadászó rájákat, és egyetlen harapással száz kiló heringet lenyelő púpos bálnát is.

Jó, de mi van a nagy vadászjelenettel? 

- kérdezi mindenki, hiszen a Bolygónk, a Föld 2 a legendás iguána a kígyók ellen-jelenettel olyan magasra tette a lécet, hogy oda nem lesz elég az, hogy pár kósza cápa rákap a húsra.

Ha az iguána futását fölmúlni nem is sikerült, hasonló kategóriában indul a sárgaúszójú tüskésmakréla akciója, ami a víz alól kiugorva kapja el röptükben a madarakat.

„A hal tehát fel tudja mérni egy madár sebességét, a röppályáját és azt, hogy milyen magasan van”, mondja Attenborough érezhető tisztelettel a makréla iránt.

Az óceán zaját hallgatni, a vizet is elsötétítően sűrű halrajokat és millió színben pompázó korallzátonyokat nézni persze megnyugtató, léleksimogató, és könnyen kirántja a nézőt a valóságból. Csak a helyzet közben nem ilyen megnyugtató.

Mind a Kék bolygó első évada, mint a Bolygónk, a Föld 2 megkapta a kritikát, hogy elég finoman bánik a környezetpusztítás témájával, és csak szinte érintetlen ökoszisztémákat mutatnak be. Egyfelől ez persze érthető, mégiscsak szívesebben nézik az emberek a dzsungel áthatolhatatlan mélyét és a végtelen hómezőn csatangoló fenséges jegesmedvéket, mint a vizet beborító műanyagszigeteket. 

De a teljes képnek akkor is nagyon fontos része, hogy az a világ, amit ezek a sorozatok bemutatnak, egyre kisebb helyre szorul vissza.

A Kék bolygó 2 előtt a stáb azt ígérte, most kifejezetten fontos téma lesz az óceánban úszó brutális mennyiségű műanyag és a felmelegedés. Az első részben ebből még nem sok látszik, kivéve az utolsó jelenetek egyikét, ahol az Északi-sark rozmárjainak nehéz helyzetét láthatjuk: ahogy egyre inkább olvadnak el a jégtömbök, egyre nehezebben találnak pihenőhelyet az úszásban még nem elég gyakorlott kicsinyeiknek az anyarozmárok. Ami ahhoz vezet, hogy egyre kisebb és kisebb jégtáblákon összezsúfolódva kapnak össze a helyért.

Szerencsére folytatódik a Bolygónk, a Föld 2 egyik legnépszerűbb része, vagyis, hogy minden rész végén bemutatják egy jelenetről, hogyan készült. És ez egyáltalán nem csak technikai részleteket jelent, hanem sokszor legalább olyan izgalmas, mint maguk a felvett jelenetek.

Az első epizód végén aztán megint visszatérnek a hatalmas hullámok között fickándozó delfinek, és Attenborough elmondja: tudjuk róluk, hogy a barátkozás, a társas kapcsolatok kialakítása és a puszta élvezet kedvéért ugrándoznak együtt. És ezt nézni is majdnem ekkora élvezet.