Eddig 2500 esetben okozott kárt Nárcisz

katasztrófa
2017 október 30., 19:30

Kb. 2500 káreset történt a vihar vasárnap délutáni kezdete óta Magyarországon – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője hétfő este az MTI-vel. Hajdu Márton elmondta, hogy még 500 helyszínre kell kimenniük a tűzoltóknak, a munkák eltartanak kedd reggelig. Továbbra is főként leszakadt ágakat, kidőlt fákat távolítanak el. A fennmaradó esetek nagy többsége a Duna-Tisza közén, Pest és Bács-Kiskun megyében található.

A katasztrófavédelem korábbi tájékoztatása szerint országszerte komoly károkat okozott a viharos szél, voltak személyi sérüléssel járó esetek is. Hétfő reggelig országszerte több mint 3700 riasztás érkezett.

Sok helyen áramkimaradást is okozott a vihar. A Démász délután közölte: 70 ezer ügyfélnél sikerült helyreállítani az áramszolgáltatást a vihar után, még közel 13 ezren voltak áram nélkül.

A viharos szél jelentős késéseket okozott több vasútvonalon, főleg a hegyeshalmin, a nagykanizsain, a pécsin, a vácin, a szegedin és a kelebiain, de hétfő hajnalra mindegyiken feloldották a korlátozásokat, menetrend szerint közlekednek a vonatok – közölte a Mávinform az MTI-vel.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap délelőtt több járásra másod- és harmadfokú riasztást adott ki a 100 km/óra erősségű széllökések miatt. A meteorológiai szolgálat több mérőállomásán mértek 120 km/óránál nagyobb szélerősséget, vasárnap délutáni tájékoztatásuk szerint a Nárciszra keresztelt viharban a legerősebb széllökéseket a Balatonnál regisztrálták: Siófokon 131, Balatonőszödön 126 km/órát mértek. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.