Brutális kényszervallatás eltusolása miatt ítélte el a magyar államot a strasbourgi bíróság

bűnügy
2017 október 31., 11:02

Megsértették emberi jogait a magyar hatóságok annak a roma férfinak, akinek eltusolták kényszervallatását még 2010-ben. Az egyik városi kapitányságra előállított férfit 12 órás fogvatartása alatt

hat rendőr és két biztonsági őr verte agyba-főbe, miközben olyanokat mondtak neki, hogy „nem érdekli őket az sem, ha megdöglik, legalább egy cigánnyal kevesebb lesz”.

Miután kiengedték, azonnal kórházba ment, a felvett leletek szerint a koponyáján, orrán, lapockáján, csípőjén, karján, kezén és combján is voltak sérülések. De hiába tett feljelentést, 

azt az ügyészség arra hivatkozva szüntette meg, hogy  nem állapítható meg minden kétséget kizáróan, hogy valóban a gyanúsítottak követték el a bántalmazást.

A roma férfi a TASZ segítségével fordult a strasbourgi bírósághoz kínzás, embertelen, megalázó bánásmód és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának sérelme miatt. A jogvédő szervezet Egyenlőségprojektjének vezetője, Jovánovics Eszter úgy kommentálta az ítéletet, hogy az

“megállapította, hogy a kormány nem tudta cáfolni az eljárás során, hogy a rendőrségi fogdán keletkeztek a sértett sérülései. A strasbourgi bíróság szerint továbbá a magyar hatóságok nyomozása nem volt hatékony, és nem vizsgálták meg, hogy a bántalmazásnak volt-e rasszista indítéka.” 

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.