Évekig zaklatta a hetedikes-nyolcadikos lányokat a médiatanár

bűnügy
2017 október 31., 07:53
comments 369

A HírTV Riasztás című műsora számolt be arról, hogy 

évekig zaklatta hetedikes-nyolcadikos lány tanítványait egy médiaiskola vezetője, és tanára.

A riport megnevezi Sz. Mihály Zoltánt, akit egy szülő kapott rajta csókolózás közben egyik tanítványával. A pedagógust feljelentették, a nyomozás során pedig kiderült, hogy

„Misi bácsi” évtizedek óta molesztálhatta a rábízott gyerekeket. 

Korábbi munkahelyén, még földrajztanárként hálózta be a műsornak nyilatkozó egykori áldozatát. 

„Mikor elmúltam 14 éves, három nappal utána vette el a szüzességemet. Addig minden egyéb dolgot, ami éppen azzal nem jár együtt, megcsinált. Akkor arról is beszéltünk, hogy azért ezt se mondjuk el senkinek, mert hogy akkor ebből neki baja lenne”

– mondta Anita. A lány szerint volt tanára kínosan ügyelt rá, hogy áldozatai elérjék a 14 éves kort, mire szexre kerül a sor. Misi bácsi a nyári táborok résztvevőit titoktartásra kötelezte, a gyerekek nem merték elmondani szüleiknek, hogy a táborokban készültek

„ölelkezős, lányokkal csókolózós fotók, nyelvnyújtogatós, póló alá nyúlogatósból is rengeteg. Volt két belsős lány, akinek az volt a dolga, hogy bárhonnan Balatonról, Párkányból, bárhonnan megérkeztek, válogassa le a fotókat. És ki volt adva utasításként, hogy egyetlenegy fotó nem kerülhet föl róla az internetre”,

mondta az egyik szülő. A Riasztás stábja szembesítette a tanárt tettével, reakciója a kedd esti adásban lesz látható. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.