Uber-sofőr volt a New York-i merénylet elkövetésével gyanúsított férfi

Teherautó-, majd Uber-sofőrként dolgozott az az üzbég férfi, akit a keddi terrortámadás elkövetésével gyanúsítanak - írja az AP. Sayfullo Saipov azt állította, az Iszlám Állam nevében cselekedet, de New York kormányzója szerint a férfi egyedül követte el tettét, nincs bizonyíték arra, hogy egy szélesebb körű összeesküvés vagy terv lett volna.

A most 29 éves, üzbég származású Saipov 2010-ben, legálisan érkezett az Egyesült Államokba, az első hírek szerint kezdetben Ohio államban élt. A férfi egyik ismerőse, Dilnoza Abdusamatova azt mondta, Saipov egy ideig az ő házukban élt Cincinnatiben. 

„Mindig is dolgozott" - nyilatkozta Abdusamatova a Cincinnati Enquirernek. „Nem járt bulizni, vagy ilyesmi. Csak pihenni járt haza, aztán ment is vissza dolgozni."

A hatóságok szerint Saipov jogosítványát Floridában állították ki, és tampai lakcíme volt. Az épületkomplexum lakói arról számoltak be, kedden FBI-ügynökök érkeztek a helyszínre, és egyeseket ki is kérdeztek.

A hatóságok szerint Saipov mostanában New Jersey-ben lakott, és állítólag egy órával a merénylet előtt kisteherautót bérelt. A férfi Ohióban korábban teherautósofőrként dolgozott, de később az Uber sofőre lett. A vállalat közleménye szerint Saipov átment minden biztonsági ellenőrzésen, hat hónapig dolgozott Uber-sofőrként, több mint 1400 útja volt. A támadás után kitiltották a rendszerükből, és felajánlották együttműködésüket az FBI-nak.