Tinédzserek rúgták szét a kisvárdai dísztököket

Mindenszentek előestéjén Kisvárda belvárosában valaki megrongálta az őszi dekoráció részeként kihelyezett dísztököket és virágokat – értesült a rendőrség november 1-én. A rongálással okozott kár több mint 200 ezer forint.

Fotó: police.hu

A rendőrök megnézték a térfigyelő kamerák felvételeit, és rövid időn belül azonosították egy fiatalokból álló csoport tagjait. A rendőrök másnap a társaságból kihallgattak egy 15 éves dögei fiút garázdaság megalapozott gyanúja miatt, és a fiú beismerte a tettét, és azt mondta, nagyon megbánta.

A rendőrség szerint az eddig azonosított személyeken túl többen is részt vettek a rongálásban, ezért a rendőrök a körülmények teljes körű tisztázása és valamennyi elkövető elfogása érdekében a térfigyelő kamerák felvételeinek elemzését és az adatgyűjtést tovább folytatják. (police.hu)

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.