Szaúd-Arábia fővárosának repülőterére lőttek ki rakétát

külföld
2017 november 04., 19:27
comments 89

A rijádi Háled király nemzetközi repülőtér közelében semmisítettek meg egy Jemenből kilőtt  ballisztikus rakétát -  közölte az al-Arabíja televízió. Sebesültek nincsenek, a rakéta károkat nem okozott, a repülőtér forgalmában sincsenek fennakadások

- de így is ez volt az első alkalom, hogy a szaúdi fővárost támadták meg Jemenből. 

A jemeni húszi lázadók vállalták magukra a rakéta kilövését, a célpont a repülőtér volt - közölte a lázadók által működtetett el-Maszira televízió. 

Ali al-Kahum, a húszi lázadók politikai irodájának szóvivője a dpa hírügynökséggel azt közölte, hogy a rakétakilövés válasz volt a Szaúd-Arábia által vezetett nemzetközi koalíció bombázásaira és blokádjára. Jemenben polgárháború dúl a kormányerők és a síita húszi lázadók között, akik 2014 szeptemberében foglalták el a fővárost, Szanaát, és jelentős területeket vontak ellenőrzésük alá az ország északi részén.

2015 márciusában Abed Rabbo Manszúr Hádi jemeni elnök kormánya támogatást kapott a Szaúd-Arábia vezette nemzetközi szövetségtől. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a konfliktusban eddig több mint 8650-en haltak meg, és 58 600-an sebesültek meg. (MTI/CNN)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.