Már négy halottja van a dámóci mérgezéseknek

bűnügy
2017 november 07., 09:30
comments 108

Két ember vesztette életét kedden a miskolci megyei kórházban a dámóci mérgezések miatt, ezzel négyre emelkedett a halálos áldozatok száma. A kórházban még négy áldozatot ápolnak.

A mentők pénteken jelezték, hogy Dámócról mérgezés gyanújával kellett több embert is kórházba szállítaniuk. Keddig egy idős nő és egy 14 éves fiú vesztette életét, a gyanú szerint egy ellenőrizetlen összetételű szeszes italból ittak.

Tiba Sándor, a miskolci megyei kórház főigazgatója szerint metil-alkoholt ihattak, ezt a szervezet előbb formaldehiddé, majd hangyasavvá bontja. Mindkettő sejtméreg, a vese, a máj, a tüdő és az idegrendszer sejtjeit károsítják.

A rendőrség már őrizetbe vett két gyanúsítottat, egy dámóci férfit, akitől az áldozatok vették az italt, és egy lácacsékei férfit, akitől a gyanú szerint származhatott a mérgező ital. A település polgármestere, Tömös Béla Gyuláné, bár maga úgy gondolja, hogy a dámóciak általában nem vásárolnak gyanús eredetű szeszes italt, a rendőrség kérésére körbejárta a falut, és mindenkit figyelmeztetett, hogy ne vegyenek ilyen italokat, ha pedig már vettek és ittak is belőle, forduljanak orvoshoz.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.