Csak megkapta a 130 milliós állami támogatást a csalásért elítélt nőgyógyász

Egészségügy
2017 november 09., 12:19
comments 64
  • Vereczkey Attila szülész-nőgyógyászt tavaly csalásért és magánokirat-hamisításért milliós pénzbírságra ítélték. 88 beteget károsított meg.
  • A Magyar Orvosi Kamara kétszer is elmarasztalta, a NAV-nak pedig több tízmillió forinttal tartozik.
  • A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal mindezek ellenére októberben 130 millió forintos állami támogatást ítélt meg az általa vezetett cégnek. Igaz, csak utólag fogják kifizetni.
  • Az Abcúg.hu cikke, írta Mizsur András.

Hosszú vizsgálódás után október végén csak megkapta a a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) 130 millió forintos támogatását a Vereczkey Attila szülész-nőgyógyász vezette Humán Reprodukciós Intézet Kft. Mindez azért meglepő, mert az orvost többször elítélték, szerepel a NAV szégyenlistáján, az orvosi kamara is elmarasztalta.

Vereczkeyt legutóbb tavaly ítélték jogerősen egymillió forint pénzbírságra, amiért a Nyírő Gyula Kórház Meddőségi Centrumának korábbi főorvosaként 2003 és 2005 között 88 nőt károsított meg azzal, hogy pénzt kért OEP-finanszírozott beavatkozásokért. 

Nem ez volt az orvos egyetlen összeütközése a törvénnyel; 2006-ban bíróság ítélte el, amiért meghamisította orvosi működési bizonyítványát, majd azt egy közbeszerzési eljárás során felhasználta.

Szakmai szempontból is komoly viták övezték Vereczkey praktizálását. A Versys Clinics nevű meddőségi központ vezetőjeként olyan, a lombikbeültetés sikerességét növelő eljárást  (array-CGH, vagyis comparatív genomic hybridisation technikával történő preimplantációs genetikai szűrés) alkalmazott, amit az ÁNTSZ később megtiltott, mivel a sokat vitatott eljárás emberen végzett kutatásnak minősül, és ehhez nem volt megfelelő engedélye a klinikának.

Etikátlan önfényezés

A Magyar Orvosi Kamara figyelmét sem kerülte el az orvos működése. Korábban két alkalommal is elmarasztalta a kamara etikai bizottsága, először 2004-ben, majd 2006-ban. 

Nemrég pedig megrovásban is részesítette Vereczkeyt, amiért etikátlanul reklámozta a Humán Reprodukciós Intézet Kft. által működtetett Versys magánklinikát.  Az etikai bizottság többek között azt az interjút kifogásolta és minősítette burkolt hirdetésnek, amelyben Vereczkey egy névtelen kérdezőnek válaszolva többek között arról beszél, hogy a klinikáján végzett vizsgálatok pontosabbak és gyorsabbak, mint a többi meddőséggel foglalkozó konkurens intézetnél. Az interjú időközben elérhetetlenné vált a klinika honlapján. 

A bemutatott sikertörténetek és köszönetnyilvánítások nagy része is lekerült az oldalról, mivel a MOK testülete ezekről is világosan kimondta, hogy feltüntetésük ellentétes az etikai kódexben foglaltakkal. 

Ha mindez nem lenne elég, az orvos 2015-ben felkerült az adóhatóság szégyenlistájára, mivel 10 millió forintot meghaladó adóhátralékot halmozott fel. 

Magyar Nemzet 2014-ben 140 millióra saccolta az orvos tartozását.  A listán most is ott találjuk Vereczkey nevét.  

Vizsgálták, megtagadható-e a támogatás

A korábban megjelent hírekkel szemben a Vereczkey vezette cég, a Humán Reprodukciós Intézet Kft. nyáron még nem kapta meg a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól  (NKFIH) a bőkezű támogatást. Pedig a Vereczkey-féle cég projektje minden szempontból megfelelt a feltételeknek és az értékelő testületektől „támogatásra javasolt” minősítést kapott, tudtuk meg az NKFIH-tól.

„Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatására” kiírt 19 milliárdos felhíváson „jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó új, piacképes termékek, szolgáltatások, technológiák házon belüli kifejlesztését célzó kutatásfejlesztési és innovációs tevékenységek” ösztönzésére nyerhettek támogatást a vállalkozások. 

A Humán Reprodukciós Intézet Kft. „a meddőség hatékonyabb kezelését szolgáló orvos-szakmai protokoll szolgálatfejlesztésére” pályázott az NKFIH-nál. Egy olyan informatikai rendszer fejlesztéséről van szó, ami integrálja a meddőségi klinikákon végzett komplex vizsgálati sort, és naprakész tájékoztatással látja el az orvosokat és a pácienseket. 

Az NKFIH azután táncolt vissza a támogatási szerződés aláírásától, hogy több közérdekű bejelentés érkezett Vereczkey személye miatt, illetve cikkek jelentek meg az orvos előéletéről.

Ennek hatására az ügyben vizsgálat is indult, amely során Pálinkás József, NKFI Hivatal elnöke a NAV-ot, a Magyar Orvosi Kamarát, és a rendőrséget is megkereste, ezután hozott végső döntést a pénzről október végén.

Az állami hivatalnak is kínos lehet az orvos

Az NKFIH  végül megítélte a cégnek a támogatást. „Nincs olyan ok, amely jogi szempontból közvetlenül megalapozhatná a pályázatra vonatkozó, szakértői értékelésen és szakmai testületi javaslaton alapuló támogatási döntés megváltoztatását és lehetővé tenné a támogatási szerződés megkötésétől való elállást’ – írta megkeresésünkre a hivatal, amikor a vizsgálat eredményéről érdeklődtünk.

Mindezek alapján nem volt releváns a pályázat szempontjából, hogy Vereczkey szerepel a NAV adóslistáján, illetve hogy korábban magánokirat-hamisításért és csalásért is elítélték. 

Vélhetően az is szerepet játszott a döntésben, hogy a szóban forgó cégnek, a Humán Reprodukciós Intézet Kft.-nek Vereczkey nem tulajdonosa. A cég tulajdonosa egy másik vállalkozás, amelyet az orvos 80 éves édesanyja és testvére vezet. A pályázati kiírás ugyanis nem rendelkezik arról, hogy bármilyen következménye lenne a pályázó cégre nézve, ha annak vezetője etikai vétséget követett el. 

Mindenesetre beszédes, hogy az NKFIH-nak is kínos lehet az ügy, mert döntésének értelmében a cég csak utófinanszírozásként kaphatja meg a megítélt 130 milliós támogatást, és csak akkor folyosítják a támogatás részösszegeit, ha az ellenőrzések során rendben találják az elvégzett szakmai feladatokról szóló beszámolókat.

A cikket 15.08-kor új információkkal frissítettük.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.