Nagyon durva látni, hogy mit tesz az amerikai foci a játékosok agyával

Egészségügy
2017 november 09., 21:54
comments 244

A Boston Egyetem csütörtökön nyilvánosságra hozta a felvételeket, melyeken Aaron Hernandez agysérülése volt látható. Hernandez 2013-ig a New England Partiots játékosa és az amerikai fociliga fiatal sztárja volt. Ebben az évben gyilkolta meg egy barátját, Odin Lloydot. Börtönbe került, ahol 27 évesen felakasztotta magát. 

A most bemutatott felvételek azért fontosak, mert a kutatók szerint még soha nem tapasztaltak ilyen típusú agysérülést ennyire előrehaladott állapotban ilyen fiatal embernél. Hernandezt krónikus traumatikus enkefalopátiával, vagyis a CTE-vel diagnosztizálták.

photo_camera Fotó: Steven Senne/AP

A CTE egy olyan agykárosodás, amit csak a halál után lehet kimutatni, és amit az utóbbi években számos kutatásban kötöttek össze az amerikai focival: a rengeteg ütközés, a rakás agyrázkódás igazoltan szerepet játszik a kialakulásában. Kialakulása után pedig a sérülés képes befolyásolni a döntésekért és viselkedésért felelős agyterület működését, depressziót és halált is okozhat. 

A bostoni kutatók szerint Hernandeznek 3-as szintű CTE-je volt. A négyes számít a legnagyobb értéknek, de 3-ast még sosem diagnosztizáltak korábban 46 évesnél fiatalabb ember agyában. A csütörtöki konferencián Ann McKee arról beszélt, hogy ilyen szintű sérülés esetén az érintett személyeknek komoly dühkezelési, döntéshozatali és agressziós problémáik lehetnek. 

Az NFL vezetői hosszú időn át próbálták meg cáfolni, hogy összefüggés lenne a profi foci ütközései és a CTE kialakulása között, de ma már ezt nem nagyon vitatja senki: a New York Times idén nyáron számolt be arról, hogy 111 megvizsgált egykori NFL-játékos agya közül 110-ben mutatták ki a sérülést. A liga azt állítja, hogy biztonságosabbá fogják tenni a játékot és tompítják a durva ütközések számát, de közben léteznek olyan hangok is, hogy ez a helyzet az NFL lassú végéhez is vezethet, például mert a középosztálybeli szülők egyszerűen nem fogják engedni, hogy gyerekeik amerikai focizzanak. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.