Bukott rajta a költségvetés, de az államtitkár még mindig az olcsóságával védi a letelepedési kötvényt

POLITIKA
2017 november 10., 15:54
comments 156

"A letelepedési kötvények bevezetésére azért volt szükség, mert a baloldali kormányok óriási államadósságot hagytak maguk után," írja a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára a szocialista Molnár Zsolt kérdésére válaszolva. Dömötör Csaba szerint 

"a polgári kormány szerette volna elkerülni az IMF-hitelek felvételét , és olyan finanszírozási formákat keresett, amelyeknek köszönhetően kevesebb kamatot kellett kifizetni. A kötvényprogram ebben játszott fontos szerepet."

Ezzel szemben a 2013-ban bevezetett kötvényprogram csak az első két évében érte meg valójában az országnak. Miután két százalék alá került a piaci hozam, és a fix kétszázalékos kamat lépett érvénybe, bukás volt a biznisz. A Magyar Nemzet korábbi összesítése szerint csak idén 

16,4 milliárd forintot vesztett a költségvetés a kötvényprogramon.

Dömötör válaszában ezzel már nem foglalkozott. A becslések szerint a közvetítőcégek mintegy 145 milliárdot kerestek a programom, csak Rogán ügyvédjének cége 9,6 milliárdos profitnak örülhetett. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.