Saját frakciója is ellene szavazott, felfüggesztették a fideszes polgármestert

POLITIKA
2017 november 10., 15:30
comments 95

Október 30-án rendkívüli zárt ülésen döntött a demecseri képviselőtestület a fideszes polgármester felfüggesztéséről, írja a Magyar Nemzet. Váradi László ellen fegyelmi eljárást indítottak, a felmentése ennek harmincnapos idejére vonatkozik. A településvezető a gyanú szerint a testület tudta nélkül, azt megkerülve hozott meg döntéseket, intézett kifizetéseket.

Váradi felfüggesztését még saját párttársai is megszavazták.

Pedig három nappal korábban egy ibrányi migrációs lakossági fórumon a polgármester még együtt fényképezkedett Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterrel  

photo_camera Seszták miniszter mellett a felfüggesztett fideszes polgármester.

A Szabolcs megyei várost 2016 júliusa óta vezető polgármester nyáron még közösen adta át Seszták miniszterrel a díszpolgár címet 

a Demecserben gyerekeskedő Papcsák Ferencnek,

Zugló volt polgármesterének. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.