Hatvanezren vették részt egy nacionalista felvonuláson Varsóban

Szombaton ünnepelték a függetlenség napját Lengyelországban, a fővárosban közel tucatnyi megmozdulást tartottak. A legtöbben, a rendőrség becslése szerint 60 ezer ember, a nacionalista felütésű meneten vettek részt, amit 2010 óta szerveznek meg. 

A BBC beszámolója szerint a felvonuló tömegből többek között olyan szlogeneket lehetett hallani, hogy "Tiszta, fehér Lengyelország", illetve "Isten, becsület, nemzet". Több ismert európai szélsőjobbos politikus is részt vett a megmozduláson, például a brit Tommy Robinson vagy az olasz Roberto Fiore. Zajlott egy antifasiszta ellentüntetés is szombaton, azon kétezer ember jelent meg. 

Fotó: CITIZENSIDE/Attila Husejnow/Citizenside

A felvonulók között megjelentek a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) támogatói is, míg a belügyminiszter Mariusz Blaszczak gyönyörű látványnak nevezte a vonulást. 

A menetet idén Mi Istent akarjuk! címmel szervezték. Egy 20. század eleji lengyel vallásos énekből vett idézet - melyet beépített júliusi varsói beszédébe Donald Trump amerikai elnök is - a szervezők szerint azt fejezte ki, hogy "a kereszténységgel szemben folytatott kíméletlen harc, az egész Európát elözönlő utópia idején a lengyelek azokra az értékekre akarnak építeni, amelyek meghatározzák önazonosságukat". (BBC, MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.