• Évek óta súlyos háborúk dúlnak a Közel-Keleten.
  
• A legkegyetlenebb összecsapások a hónapokig, néha évekig húzódó ostromok.
  
• Az ostromok menete alig változott az ókor vagy a második világháború óta: bekerítés, kiéheztetés, és házról-házra menő véres küzdelem jellemzi őket.
  
• Most induló sorozatunkban az utóbbi évek legnagyobb ostromait idézzük fel. Elsőként azt, hogyan védték meg a kurdok Kobanit az Iszlám Állammal szemben.
  
• E jelentéktelen település a mostani közel-keleti háborúk egyik jelképévé vált: a kurd hősiesség és a hatékony amerikai beavatkozás szimbóluma lett.

Kobani egy 45 ezres kisváros volt a szíriai polgárháború kitörésekor, közvetlenül a török határon. Évszázadokig nomád pásztorokat érdekelt csak ez a vidék, egy közeli forráshoz jártak itatni, sokáig az Arabok Forrása volt ezért a hely neve. Városias jelleget akkor öltött, amikor a 20. század elején építeni kezdték a Bagdad – Berlin vasútvonalat. Felhúztak itt egy kisebb települést a munkásoknak, és ekkoriban kezdték a kurdok Kobaninak nevezni, egyes feltételezések szerint a német Bahn (vasút) szó torzulásából, hiszen az építkezést német cégek irányították.

Az első világháború után a szír – török határt pont e vasút mentén húzták meg, és az építőmunkások egykori szálláshelyéből kinőtt település a szír oldalra került.

2012 júliusában alig egy éve tartott a polgárháború Szíriában, amikor a környéken saját állam építésébe kezdő szíriai kurdok puskalövés nélkül elfoglalták a várost, és a körülötte lévő falvakkal együtt egy új kanton központjává tették, hozzácsatolva a területet Rodzsava néven alakuló országukhoz.

Ekkoriban kezdett saját államot építeni az Iszlám Állam is, amelyik szintén Szíriából szakított ki magának területet, központjuknak Rakka városát tették meg, Kobanitól valamivel délre. Ahogy a terrorállam növekedett, úgy közeledtek Kobanihoz a fegyvereseik, és már 2013-ban bejelentették, hogy el akarják foglalni. 

2014 januárjára a területet levágták a szíriai vízvezeték- és elektromos hálózatról. A kurdok Kobanit ettől kezdve a környékbeli kutakról dízelgenerátorokkal működtetett szivattyúk segítségével látták el vízzel, ennek az ostrom idején még lesz jelentősége.

Ostromgyűrű, ami soha nem lett teljes

Az Iszlám Állam katonái 2014 márciusában kezdték a Kobani környéki falvakat elfoglalni. Legalább 350 kisebb település tartozott a kantonhoz, és hétről hétre egyre többet foglaltak el az iszlamisták. A falvak többségét a kurdok harc nélkül átadták, sokban eleve nem is volt katonájuk, hiszen csak néhány száz kurd fegyveres állomásozott eredetileg errefelé.

2014 nyarán már volt olyan hét, hogy egyszerre száz falu evakuálását szervezték meg a kurdok, mert igyekeztek úgy intézni, hogy civilek ne maradjanak az Iszlám Állam által elfoglalt vidékeken. Az emberek nagy része a szomszédos Törökországba igyekezett volna, de sokukat ekkor még nem engedték be. A török kormány úgy vélte, hogy elég baja van a törökországi kurdokkal nélkülük is, így végül sokan csak Kobani városában találtak menedéket. Törökország a 90-es évek végéig véres polgárháborút vívott a törökországi kurdokkal, a kurd ellenállást egy PKK nevű csoport vezette. A török kormány szerint a Szíriában államot szervező erő maga a PKK, így gyanakvással és ellenségesen nézik Rodzsava alakulását. A szíriai kurd állam valóban a PKK alapítójának, a Törökországban raboskodó Abdullah Öcalannak szocialista - anarchista nézetein alapul. 

Az Iszlám Állam harcosai ősz elejére szinte teljesen körbevették a várost, de csak szinte. Észak felől ugyanis Törökország határolta, és ez később döntőnek bizonyult: ez mentette meg a civilek nagy részének az életét, és tette lehetővé, hogy utánpótláshoz jussanak a védők. Az ostrom legnyomorultabb napjaiban, amikor az Iszlám Állam már a város túlnyomó részét elfoglalta, a Törökországba vezető átjáróért vívták a legádázabb ütközeteket.

Szeptember 20-án értek az Iszlám Állam katonái annyira közel a városhoz, hogy már gránátokkal és rakétákkal lőtték Kobanit. Ekkor kezdődött a civilek evakuálása, alig néhány nap alatt 130 ezer ember menekült át Törökországba, ahol fogcsikorgatva bár, de most befogadták őket. 

Azonban nem csak kifele mentek kurdok Kobaniból: a PKK felszólította a törökországi kurd ifjakat, hogy siessenek a város felmentésére. Nem lehet tudni, hogy pontosan hányan vállalkoztak erre, de csak szeptember utolsó hetében becslések szerint legalább 1500-an csatlakoztak a védőkhöz a határ túloldaláról. Közben az Iszlám Állam is küldött erősítést. Az ostromlók serege ekkoriban 4 ezer főt számlálhatott, de mikor októberben betörtek a városba, már 9 ezren voltak.

Október elejére már nem maradt civil Kobaniban, és az Iszlám Állam első harcosai bejutottak a település első utcáira. A roham szakaszosan történt: egy magaslatról tűz alatt tartották a védőket, és ennek fedezetében 30 fős csoportokban nyomultak be a városba. A védők homokzsákokkal védett állásokat építettek, és felkészültek arra, hogy házról – házra védjék meg a várost.

Hiába volt erős a védők elszántsága, az egész október arról szólt, hogy fokozatosan vesztették el a háztömböket, utcákat és kerületeket. Amikor az Iszlám Állam katonái nem tudtak áttörni egy-egy erősen védett részen – ezek általában nagyobb középületek voltak – akkor beküldtek egy öngyilkos merénylőt. A merénylő egy robbanószerekkel telepakolt teherautóval nekihajtott a bevehetetlennek tűnő épületnek, felrobbantotta, és a nyomában érkező katonák gyorsan elfoglalták a romokat.

A védők helyzetét tovább rontotta, hogy október 10-e után már nem volt vizük. A kutakra épített szivattyúkból előbb a benzin fogyott ki, majd magukat a kutakat is elvesztették. Lőszerből sem volt elegendő, annyi segítségük volt csak, hogy a sebesültjeiket ki tudták vinni Törökországba. Az ostrom idején legalább ezer kurd harcost kezeltek törökországi kórházakban. Eddigre az Iszlám Állam már tankokat is a városba vezényelt.

A kurdok egyetlen reménye az volt, hogy szeptember utolsó hetétől az USA bombázói rendszeresen támadták az ostromlókat, leginkább az utánpótlásaikat igyekeztek elvágni. Az ostrom alatt több mint száz bevetésen bombázták a Kobani ellen vonuló csapatokat, vagy a hadtápjukat.

A Katarból felszálló amerikai gépek megtévesztésére az Iszlám Állam egy idő után mindenféle cseleket eszelt ki: a lőszereket például kevésbé feltűnő motoros futárokkal küldték, vagy egyenesen kurd zászlót tűztek ki a konvojaikra. 

Október derekára a város legalább kétharmada az ostromlók kezére került, úgy tűnt, hogy a vereség elkerülhetetlen. Elkeseredett harc kezdődött a török határátkelő megvédéséért. Már csak egyetlen orvos maradt a kurdok oldalán, és alig maradt élelmük is.

Felmentő sereg

A fordulat október 20-a körül kezdődött, és a hónap utolsó hetében látszott először, hogy nem teljesen reménytelen, hogy sikerüljön visszaverni az Iszlám Államot. Ehhez két fontos fejlemény kellett.

Az egyik az volt, hogy az amerikaiak nem csak bombázták ettől kezdve az Iszlám Állam alakulatait, hanem jelentős mennyiségű fegyvert és egyéb ellátmányt dobtak le a védőknek. Volt olyan nap, hogy húsz tonnát.

A másik, valószínűleg ennél is fontosabb fejlemény pedig az volt, hogy megérkeztek az iraki kurdok. Vagyis a pesmerga néven ismert harcosok, akik sokkal tapasztaltabbak és jobban felszerelt katonák voltak, mint a város védői. Hivatalosan alig 150-en jöttek a város felmentésére, de a valóságban ennél sokkal többen lehettek. 

Ahhoz, hogy megérkezzenek, a török kormány nagyvonalúsága kellett. Az amerikai kormány ki tudta járni Erdogan török elnöknél, hogy engedje át Törökországon keresztül az iraki kurdok alakulatait a szíriai kurdok megsegítésére. 

Pedig Erdogan kezdetben még azt is azt is ellenezte, hogy az amerikaiak fegyvert dobjanak le a kurdoknak, külön felhívta Barack Obama akkori elnököt, hogy ne tegyen ilyet, és többek között azzal érvelt, hogy a segély felét úgyis az Iszlám Állam szedi össze.  Ha ez túlzás is volt, az egyébként tényleg előfordult, hogy az ostromlók kaparintották meg a fegyverek egy részét. 

A 2016-os törökországi puccskísérlet óta már elképzelhetetlen, hogy Erdogan engedjen ilyenekben az amerikaiaknak vagy a kurdoknak, másfél évvel később még a török hadsereget is beküldte Szíriába, hogy megfékezze a kurdokat. Igaz, akkor meg az amerikaiak és az oroszok szó szerint a két fél közé álltak. De 2014 őszén morogva bár, de engedett Washington kérésének, és hozzájárult Kobani felmentéséhez.

A pesmergák rengeteg fegyvert vittek magukkal, és néhány nap alatt megfordították a háborút. Érkezésüktől a kurdok átvették a kezdeményezést, és megkezdődött az ostromlók kiszorítása.

A kurdok annyira megerősödtek, hogy november 12-én az egyik egységük az ostromlók hátába került, és lezárták a Rakka és Kobani közti utat, elvágva ezzel a támadók a legfontosabb utánpótlását. 

November második felében mindkét fél azzal trükközött, hogy átmentek a török oldalra, hogy onnan lepjék meg az ellenséget. Ezért a hónap végére a török hadsereg egy nagyobb egységet vezényelt a határra. A biztonság kedvéért két falu teljes lakosságát kitelepítették a határvidékről, mert addigra 5 török állampolgár sérült meg az áttévedt lövedékektől.

2015 első napján a kurdok bejelentették, hogy a város kétharmada ismét az övék. Az Iszlám Állam kétségbeesetten igyekezett erősítést küldeni, a kurdok szerint például legalább száz 18 év alatti kamaszfiút küldtek Rakkából.

Január 27-én az amerikai hadsereg bejelentette, hogy szerintük vége az ostromnak, győztek a kurdok, és felfüggesztették a város környéki légicsapásokat is. A határnál ünneplő kurd menekülteket ugyanezen a napon a török hadsereg könnygázzal verte szét.

Három nap múlva az Iszlám Állam is elismerte, hogy kivonultak Kobaniból. A városból ugyanakkor szinte semmi sem maradt, alig volt benne lakható épület, járható út, szinte minden megsemmisült. Ennek ellenére a közeli törökországi menekülttáborokból azonnal elkezdtek visszatérni az emberek.

A harcok tavasszal a Kobani környéki falvakban folytatódtak, az iraki kurd egységet is csak áprilisban vonták ki a térségből. Azt állították, hogy csak egyetlen katonát vesztettek, és ő is autóbaleset áldozata volt, de ez nehezen hihető, inkább arról szólt, hogy a törökök ne érezzék, hogy egy nagyszabású művelet felett hunytak szemet. Erdogan török elnök azóta közölte, soha többet nem lesz ilyen átjárás az iraki és a szír kurdok között.

Az utolsó nagy tömeggyilkosság ebből a harcból mégis 2015 nyarára maradt: ekkor kurd egyenruhába öltözött öngyilkos merénylőket küldött az Iszlám Állam Kobani kantonba, rengeteg robbanószerrel. Az összehangolt merényletekben 164 kurd halt meg június 27-én, rengetegen megsebesültek, de a támadások utáni káoszt nem sikerült kihasználniuk, és ettől kezdve a város környékét elkerülték a terrorállam katonái.

Július 20-án az Iszlám Állam a török oldalon, Suruc városában követett el merényletet, ahol éppen törökországi kurd fiatalok gyülekeztek, hogy Kobaniba induljanak a város újjáépítésére, mint önkéntesek. 33-an meghaltak, 104-en megsebesültek közülük, mindössze 10 kilométerre Kobanitól. A fiatalok közül több százan Isztambulból utaztak oda, hogy segítsenek a kobaniakon, sokan egyetemisták voltak. 

Ez volt az a merénylet, ami után kitört a vérengzés a törökországi kurdok és a török fegyveresek erők között. A kurdok ugyanis úgy vélték, hogy a török kormány benne volt a merényletben, és bosszúból a PKK két nap múlva megölt két török rendőrt. Válaszul hatalmas antiterrorista akciókba kezdett a török hadsereg, százakat csuktak le, és még Irakban is bombázták a PKK táborait. A két fél közötti évekig tartó tűzszünetnek ezzel vége lett. 

Az Iszlám Állam nem tudta Kobanit megszerezni, de a török - kurd véres viszályt sikerült visszahoznia.

A házak felét már újjáépítették

Az ostrom áldozatainak számáról nincs független összesítés. A civilek közül néhány százan veszthették életüket, leginkább a Kobani környéki falvakban, és az ostrom első napjaiban. A kurdok körülbelül 800 katonájuk elvesztéséről számoltak be, míg azt állították, hogy legalább 4,5 ezer katonáját megölték az Iszlám Államnak.

A várost most megint a kurdok irányítják, mint az ostrom előtt. Építettek bele egy hatalmas emlékművet Arin Mirkannak, a kurd nőnek, aki átvette a terrorállam módszerét, és egy csomó kézigránáttal a testén nekiment az ostrom idején az ellenségnek, bemászott egy tank alá, önmagát is felrobbantotta, de egy csomó támadót magával vitt a halálba. 

Idén őszig a házak felét tették lakhatóvá Kobaniban. A felújítási munkákra elsősorban a Nyugaton élő kurdok adományaiból tudnak költeni, de a visszaköltözőknek így is jelentős összeget kell költeniük a saját otthonaik felépítésére. A városi önkormányzat statisztikája szerint családonként átlagosan 5 millió forintot költöttek el a hazatérők építkezésre.

Nagyon sokan élnek még mindig romok között, áram és vezetékes víz nélkül, félig összeomlott épületekbe húzódva, és sok család még most is sátrakban húzza meg magát.

A helyzetet tovább nehezíti, hogy a törökök is kereskedelmi blokád alatt tartják a települést, hiszen Kobani ostroma óta rengeteget romlott a kurd – török viszony, de Szíria legtöbb része felől sem  érkezhet nyersanyag az építkezésekhez. Így a pénzhiány mellett nagy probléma, hogy nincs elég építőanyag.

Három kórházat is építették a városban az ostrom óta, és idén már ide hozták azokat, akik Rakka ostromában sérültek meg. Rakka nemrégiben elesett, az ostromot a szíriai kurdok csapatai vezették, szintén amerikai segítséggel. Ezzel vált teljessé a bosszú Kobani lerombolásáért.

Most az a kérdés, hogy mi lesz Rodzsavával, az észak-szíriai kurd állammal, hiszen Törökország és Aszad szír elnök sem akarja elfogadni a létezését. Eddig mindenki az Iszlám Állam elleni háborúval volt elfoglalva a környéken, de ennek lassan vége, és egyáltalán nem világos, hogy mi lesz a kurdok ellenőrizte városokkal, például a lassan újjáépülő Kobanival.