Láthatósági hátizsákokat vásárolna kisiskolásoknak a rendőrség

baleset
2017 november 15., 07:07
comments 102

Önmagába hajtható, fényvisszaverő felülettel szerelt kirándulótáskák beszerzésére írt ki közbeszerzést az Országos Rendőr-főkapitányság baleset-megelőzési bizottsága, írja a Világgazdaság az EU közbeszerzési értesítőjében megjelent hirdetmény alapján.

A kiírás szerint 181,7 millió forintért 46 ezer táskát vennének, így darabja négyezer forintra jönne ki egy táska. A kiírás alapján a keretösszegtől akár 30 százalékkal is eltérhetnek az ajánlattevők, egy táska így legfeljebb 5200 forintba kerülhetne.

Az ORFK tervei szerint a 46 ezer táskát általános iskolásoknak osztanák ki. Azt, hogy melyik évfolyamon, még nem tudták elmondani, de a célcsoport a már önállóan közlekedő korosztály. (Világgazdaság via HVG)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.