Egy 16 éves magyar lányt szabadított ki egy bordélyházból a bécsi rendőrség

bűnügy
2017 november 17., 12:43

Bordélyházból szabadított ki egy 16 éves magyar lányt a bécsi rendőrség, a fiatalt akarata ellenére tartották ott – közölték az osztrák hatóságok.

A magyar lánynak telefonon sikerült felvennie a kapcsolatot szüleivel, akik értesítették a rendőrséget. A rendőrök egy bordélyházi ellenőrzésen találtak rá a magát hamis papírokkal igazoló fiatalra.

„A 16 évest szeptember óta eltűntként tartják nyilván Magyarországon”

– mondta el Irina Steirer rendőrségi szóvivő, aki úgy tudja, hogy a lány a nagykorúságát mutató hamis dokumentumokat még otthon szerezhette be.

„Ezután önként jött Bécsbe, és önként kezdett el dolgozni a nyilvánosházban” – mondta a szóvivő, aki szerint a lány szerdán viszont már azzal hívta fel a szüleit, hogy haza akar menni, de nem engedik el.

Miután a lány ezt az ellenőrző hatóságoknak is megerősítette, azok átadták őt a LEFÖ nevű szervezetnek, ami a nőkereskedelem áldozataival foglalkozik. (MTI)

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.