A szülők azonnal hívták a rendőrséget, amikor megtalálták az egyik tanárnő meztelen képeit a fiuk telefonján

bűnügy
2017 november 18., 17:19

Szerdán őrizetbe vett a rendőrség egy középiskolai tanárt az oklahomai Yukonban, akit az egyik diák szülei azzal gyanúsítanak, hogy lefeküdt a fiukkal. A szülők azután tettek feljeletést, hogy a gyerekük telefonján megtalálták a tanár üzeneteit és meztelen fotóit.

A rendőrök egy gyertyával bevilágított szobában kapták el a 22 éves Hunter Dayt, miután a fiú telefonját használva randit beszéltek meg vele. 

link Forrás

A rendőrség szerint Day beismerte, hogy szexuális kapcsolata volt a fiúval, most nemi erőszak, gyerekpornó birtoklása és internetes zaklatás miatt emeltek ellene vádat. A megyei seriff szerint ez klasszikus esete a közbizalommal való visszaélésnek. „A tanárokat azért bízzuk meg, hogy megvédjék és tanítsák a gyerkeinket, nem pedig azért, hogy törvénytelen kapcsolatot létesítsenek velük”- nyilatkozta Chris West.

link Forrás

A fiú telefonján talált üzenetekből kiderült, hogy a tanár már lefeküdt a diákjával, és újra ezt tervezte. Day elfogása előtt a rendőrök az egyik ilyen ajánlatra mondtak igent a fiú telefonján, hogy csapdát állítsanak a szextanárnőnek. Erre Day azt írta vissza a fiúnak, hogy siessen, nehogy közben a férje hazaérjen. 

Daynek egyébként nem volt tanári képesítése, csak kisegítőként dolgozott a yukoni iskolában, az államban ugyanis így próbálják kezelni a tanárhiányt. (Washington Post