Masszázsra költötték az uniós felzárkózási pénzt

társadalom
2017 november 17., 23:16
comments 237

A szabolcsi Gávavencsellő kapott szegregáció felszámolására 135 millió forintot. A Hír Tv Célpont című műsora szerint viszont ebből a támogatásból masszázsra, léleksimogató beszélgetésekre, és Oravecz Nóra előadásra is költöttek.

Az uniós forrásokat a pályázat szerint hátrányos helyzetűek mosási, tisztálkodási és főzési lehetőségeinek megteremtésére kellett volna költeni. A stáb Gávavencsellő polgármesterénél, Vojto Mihálynénál is érdeklődött a felzárkóztatási programról, ő azonban sértegetni kezdte az újságírót, majd elküldte.

link Forrás

Az uniós projekt elemei a polgármester szerint gond nélkül átcsúsztak a 2015-ös ellenőrzésen, a Hír TV szerint azonban ez nincs teljesen így, az EU ugyanis 12 millió forint visszafizetésére kötelezte a 4000 fős falu önkormányzatát. A projekt részeként létrehoztak három szociális-közösségi házat is, a stáb azonba csak egyet talált nyitva a településen, és ott is csak egy sertéstelep működött a hátsó udvarban. (Index)


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.