A jegybankelnök 144 pontos programjában szó van a munkahelyi bölcsődékről, támogatja a célzott bevándorlást, és jelentősen visszafogná az állami kiadásokat, akár tervezett beruházások leállításával is.

Mintha nem is Magyarországon lennénk: civilek javaslatait is meghallgatva az állam pénzt ad azoknak a tanodáknak, amelyek a leghátrányosabb helyzetű gyerekekkel foglalkoznak, és épp kifogynának az uniós támogatásból.

Már a második pest megyei cigánytelepen kezdi meg a szegény romák segítését a Bagázs Egyesület. Az aluliskolázottsággal, a droghasználattal és a kóbor kutyákkal is meg kell küzdeniük, de most kaptak egy telket az önkormányzattól, ahol a Prezi önkéntesei segítettek nekik kialakítani egy konténeriskolát.

Ha a cigány családok behordanák a gyerekeiket a faluban lévő gyerekházba, az ártana a turizmusnak.

Úgy tűnik, Maria Noichlnak elfelejtettek szólni róla, hogy az egyik legkevésbé leszakadó magyar szegénytelepen járt februárban. Annál sokkal rosszabb helyzetben lévő telepeket is láthatott volna, ha nekiindul Magyarországnak.

Gávavencsellőn tudnak élni, léleksimogató beszélgetésre is jutott.

A most vagyonhoz juttatott „nemzeti tőkésosztály” ugyanabban a cipőben jár, mint a privatizáció posztkommunista nyertesei. Nem is merik itthon tartani a pénzüket. Tudják, hogy az új hatalom mindig újraosztja a lapokat. Hogy lesz ennek vége?

A nyolcvanas-kilencvenes években csúcsra került magyar elit csődöt mondott, és a politikával együtt földbe állt. A politikusok improvizálnak, az ország leszakadó pályán. De van remény: nemzetközi szinten is jelentős teljesítményekre képes magyar üzletembereknek és értelmiségieknek kell újjáépíteniük az elit hitelét.

Elfogyott a németek türelme és megnyesnék az keleti blokkot segítő uniós támogatásokat. Berlin a válság nyomán befelé fordulna és több nemzeti kompetenciát követelne?