Kerecsend nyert négyszázmillió forintot felzárkóztatásra, de inkább visszamondták, nehogy a rászorulók elriasszák a turistákat

társadalom
2018 május 24., 05:20
comments 321

Csaknem félmilliárd forintot dobtak ki az ablakon Kerecsenden: olyan már megnyert pályázatokról mondtak le, amelyekkel elesett családoknak segítettek volna - írja a Népszava. A pénz két lépcsőben jött volna, egészségügyi szűrőprogramokra, szociális bérlakások kialakítására, sportpályára, szolgáltató házra, járdákra költhették volna, és kialakíthattak volna egy Biztos Kezdet Gyerekházat is belőle.

Májusban azonban a hétfős képviselő-testület három nemmel, három igennel és egy tartózkodással leszavazta a megnyert pályázatok elindítását, azaz nem járult hozzá ahhoz, hogy a polgármester aláírja a támogatási szerződéséket.

A program egyik ellenzője Prokaj Milán alpolgármester volt, aki azt mondta a lapnak, hogy a négyszázmilliós pályázat nagy része kamu-dolgokra menne el, a mentorok óradíja például drága.

“Azok a cigányok, akik előre akartak haladni, már megtették, dolgoznak, csinosítják a házukat. A periférián csak a lumpenek maradtak, s az elmúlt évek tapasztalatai bebizonyították, hogy rajtuk akkor se lehet segíteni, ha megfeszül az ember” - mondta az alpolgármester. Az ország közös pénzét pedig nem szeretné elherdálni. Helyette inkább a turizmust fejlesztenék, ezért sem akarták, hogy a roma családok a falu központjába hordják a gyerekeiket a gyerekházba.

„A látvány biztosan elriasztaná a vendégeket" - mondta.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.