Törökországban 51 tanárt vettek őrizetbe puccsgyanú miatt

Újabb 107 korábbi tanár ellen adtak ki elfogatóparancsot hétfőn Ankarában és környékén. A tanárokat azzal a gyanúsítják, hogy kapcsolatban állnak a tavaly nyári puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal.  A hétfői rendőrségi akcióban 51 embert már előállítottak.

A török vezetés a 2016. július 15-i puccskísérletért az Amerikában élő Fethullah Gülen muszlim hitszónokot és mozgalmát teszi felelőssé. Ankara szerint a hálózat tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az állami, valamint a magánszférába, és ebben a folyamatban Gülen a saját iskoláira támaszkodott. Ugyanakkor Gülen tagadja, hogy bármi köze lett volna a történtekhez.

Törökországban az elmúlt 16 hónap alatt mintegy 111 ezer állami alkalmazottat rúgtak ki, illetve 38 ezret felfüggesztettek állásából, összesen 134 ezer embert őrizetbe vettek, legalább 50 ezret pedig előzetes letartóztatásba is helyeztek. A török oktatásügyi minisztérium legutóbbi összesítése alapján a kormány az eltelt időszakban több mint ezer gülenista magániskolát bezárt. 

Jelenleg nagyjából 48 500 gyanúsított van előzetes letartóztatásban. A mindennapos tisztogatások nem csak a katonai puccs résztvevőit sújtják, hanem Gülen feltételezett támogatóit is. (Reuters/MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;