Hiába a figyelemfelhívó kampány, már a nyolcadik gyereket ölik meg az IKEA szekrényei

gazdaság
2017 november 21., 15:16

A kétéves Jozef Dudek halálát a rádőlő ikeás szekrény okozta májusban, az apja talált rá kaliforniai otthonukban. A balesetet az a MALM nevű modell okozta, amely már korábban is sokat szerepelt az amerikai hírekben.

Az amerikai fogyasztóvédelem demonstrálja a MALM szekrény veszélyeit egy 2016-os sajtótájékoztatón
photo_camera Az amerikai fogyasztóvédelem demonstrálja a MALM szekrény veszélyeit egy 2016-os sajtótájékoztatón Fotó: CARLOS HAMANN/AFP

Az IKEA most újra megerősítette, hogy visszahív 29 millió szekrényt és polcot, amelyeket korábban a fogyasztóvédelem veszélyesnek nyilvánított. Ezek a modellek, ha nem rögzítik őket a falhoz, könnyen rádőlhetnek a beléjük kapaszkodó gyerekekre. Lars Petersson vezérigazgató szerint az IKEA kiterjedt médiakampányt indított, hogy tájékoztassa a közvéleményt, és felajánlották, hogy visszaveszik a megnevezett modelleket, illetve kérésre házhoz mennek és rögzítik azokat. Ezt eddig több mint 1 millió termékkel tették meg az elmúlt két évben.

Az amerikai fogyasztóvédelmi ügynökség, a CPSC adatai szerint a kaliforniai kisfiú a nyolcadik jelentett áldozat volt, az első eset 28 éve, a többi 2002 óta történt. A családokat képviselő ügyvéd szerint az IKEA figyelemfelhívó kampánya nem volt elég hatékony, a cégnek eddig 50 millió dollárt kellett fizetnie nekik.

A visszavonás az USA-ban és Kanadában érvényes. A MALM modellek Magyarországon is kaphatók, és honlapján az IKEA felhívja a vásárlók figyelmét:

FIGYELMEZTETÉS! BORULÁSVESZÉLY – A nem rögzített bútor felborulhat. A bútort a falhoz kell rögzíteni a mellékelt biztonsági szerelvény segítségével, hogy a felborulást megakadályozzuk.

(Via ABC/AP)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.