Akár 15 évet is kaphat a 66 éves mindszenti férfi, aki tizenéves fiúkkal akart együtt tusolni

Tbg
bűnügy
2017 november 23., 17:58
comments 180

Az első bejelentés után még nem indítottak eljárást a rendőrök, ám miután egy másik tizenéves fiúval is bepróbálkozott a 66 éves mindszenti férfi, eljárás indult ellene, számolt be az RTL Klub híradója.

Az ügyből végül idén júliusban lett rendőrségi ügy, a férfi most került bíróság elé, miután az ügyészség kiskorú veszélyeztetése és nemi erőszak kísérlete miatt vádat emelt ellene.

Az RTL Klub még nyáron interjút készített az akkor 13 éves fiúval, aki elmondta, diákmunkára jelentkezett a férfihez. A munka során tapogatta a combját, a fenekét, illetve minden nap rávette, hogy lezuhanyozzon, majd meztelenül megpróbált együtt fürödni a fiúval.

Korábban egy 12 éves fiúval hasonló jelenetek játszódtak le, de akkor a rendőrség nem találta megalapozottnak az édesanya bejelentését. A férfit, ha bűnösnek találják, 15 év börtönre ítélhetik. (RTL Klub)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.