Elkészült az évek óta várt, kultikus magyar képregény, a Nyugat + Zombik

Tbg
Képregény
2017 november 23., 18:08
comments 134

„Kész!” – ezzel a szöveggel jelentette be csütörtökön Csepella Olivért, hogy elkészült a Nyugat+Zombik képregény, aminek elkészültét a rajongótábor finanszírozta.

link Forrás

Csepella 2014-ben kezdett a munkának, és a befejezéshez 3 millió forintot szeretett volna összegyűjteni, de akkora sikere volt a pilotnak, hogy végül 7,5 millió gyűlt össze.

photo_camera A képregényből néhány képkockát már lehetett látni a projekt Facebook-oldalán. Fotó: Csepella/Nyugat+Zombik

Aztán a projekt egy kissé megdermedt, ősszel egyre többen érdeklődtek, mi lett a képregénnyel, mi lett a pénzzel, sőt a 24.hu már arról írt, sosem fog elkészülni a nagy mű. Az eredeti határidő ugyanis 2015 decembere volt a projektnek.

Ennél jobb marketingelés egyébként nem is előzhette meg a legendás Nyugat folyóirat és a zombiapokalipszis házasításából készült képregény beharangozását, a mű ugyanis a nyomdába tart:

„KÉSZ VAN EZ A HÜLYE KÉPREGÉNY! Már a nyomdában vár, holnap ott leszek egész nap. Aztán szépen megírok minden részletet és válaszolok minden kérdésre. Nem rögtön utána, mert rögtön utána lefürdök és alszom 12 órát. Na de rögtön utána!”

– írta Csepella a Facebookon.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.