Vádemelés előtt a jobbikos Kovács Béla kémügye

Vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást az ügyészség Kovács Béla jobbikos EP-képviselő kémkedési ügyében – értesült az Átlátszó. Kovácsot azzal gyanúsítják, hogy az Európai Unió érdekei ellenében kémkedett Oroszországnak.

A több mint három éve folyó nyomozásnak a lap szerint nemrégiben lett vége, a nyomozó ügyészek vádemelést javasolnak a feletteseiknek. Ha a felettes ügyész vádat emel, az erről szóló hírek, sőt, adott esetben az első bírósági tárgyalási napok a 2018-as országgyűlési választási kampány idejére eshetnek.

Az Átlátszó kérdésére az ügyészség ezt válaszolta: „a megkeresésében megjelölt ügy vádelőkészítési szakban van, amelynek jelenleg rendelkezésre álló határideje 2017. december 11. napja. Ezen határidő lejártát követően az ügyészség vezetőjének javaslatára a felettes ügyész ennél hosszabb – legfeljebb kilencven napos – határidőt is engedélyezhet az érdemi döntés meghozatalára”. A nyomozás befejezéséről szóló hírt viszont megerősítette Szikinger István, Kovács védője.

Ezzel Kovács Béla évek óta húzódó kémügye újra egy magyar országgyűlési választás előtt kerülne újra a középpontba. A jobbikos politikus esetleges orosz kapcsolatairól ugyanis épphogy 2014-ben, az akkori választások előtt számolt be az akkor még kormánypárti Magyar Nemzet.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.