Győzelem a Stamford Bridge-en a regnáló bajnok ellen a szezonnyitón, három pont a Goodison Parkból és Southamptonból, döntetlen a Wembley-ben a Tottenham és az Anfielden a Liverpool ellen. Nem, ezek nem a Manchester United vagy az Arsenal idei eredményei, hanem a Burnley-é. Azé a Burnley-é, amely Sean Dyche 2012-es érkezése óta a PL és a Championship között liftezett: míg az első osztályban nem tudott megragadni a kőkemény, régimódi „rúgd és fuss” futballal, addig a Championshipbe túl jó volt ugyanazzal a játékkal. Jelenleg a hetedikek a táblázaton és az is biztos, hogy még legalább egy hétig itt, vagy előrébb állnak majd. Utánajártunk, hogy mi a siker titka, miért ajánlják többen is a válogatott kispadjára és ki is valójában a közép-angliai csapat kispadján, rekedtes hangon dirigáló, rőt szakállú Sean Dyche.

A 2016-2017-es idényben a Burnley a 16. helyen végzett – az utolsó fordulóig maradt izgulni való a bordó-kék együttes szurkolóinak a bennmaradást illetően. A mágikus 40 pont elérésében kulcsszerepet játszott a zseniális hazai mérleg, ami felkeltette az angol sajtó figyelmét is. Az újságírók és szakértők azonban egyszerű magyarázattal tudtak szolgálni a bemutatott forma okairól: a Turf Moort az új Britanniának könyvelték el és úgy érveltek, hogy a hideg, szeles stadionban a hazai csapat hosszúlabdás focija jobban érvényesül a többiek által alkalmazott rövidpasszos játékkal szemben.

Valamennyire igazuk is volt… Amint azt Andre Gray Middlesbrough elleni találatán is láthatjuk, nem kombinálták túl a támadásvariációkat akkoriban Lancashire-ben. Hosszú labda előre, lehetőleg a tank támadó fejére, aki aztán azt lefejelve hozza helyzetbe kisebb, gyorsabb társát.

link Forrás

Tökéletesen illeszkedő gól a csapat menedzserének, Sean Dyche-nak a gondolkodásmódjába:

„Még ha azt is gondolják rólam az emberek, hogy régimódi vagyok – nem érdekel. Nem szeretem reklámozni magam: nem használok olyan nagy szavakat, mint a filozófia. Ezek a dolgok nem nekem valók. Túlkomplikálják a dolgokat, nem jelentenek semmit.

A menedzsment a labdarúgásban is csak az emberek irányításáról szól. Amikor játékos voltam, akkor sem tartoztam a legdivatosabbak közé. Én mindig inkább az voltam, aki megcsinálta a munkát, amivel megbízták. Remélem, menedzserként is ilyennek látnak majd.”

És valóban: Dyche az akkoriban Brian Clough által irányított Nottinghamnél kezdte labdarúgó-pályafutását, ám egy fiatalon elszenvedett lábtörés következtében egyszer sem lépett pályára a Forest színeiben az első osztályban. Chesterfieldbe került, ahol nyolc szezon alatt 269-szer játszott az ötöd-, negyed-, majd végül a harmadosztályban. Miután elhagyta Derbyshire-t, megjárta Bristolt, Lutont, Northamptont és London környékét is a Millwallnak és a Watfordnak köszönhetően. A Premier League-ig azonban sohasem vitte. Négy szezont melózott végig a mai Championshipben, hármat ezek közül akkoriban még First Divisonnek hívtak.

Bár a legmagasabb osztályba sosem jutott el, sikerekben volt része bőven: négyszer, négy különböző klubbal ünnepelhetett feljutást bajnoki címnek és play-off sikernek köszönhetően is. Sőt, az akkoriban harmadosztályú Chesterfielddel 1997-ben az FA-kupa elődöntőjébe jutott, ahol az első mérkőzésen 3-3-as döntetlent értek el a két osztállyal magasabban, a Premier League-ben vitézkedő, Ravanelli és Juninho vezette Middlesbrough ellen. Bár a megismételt elődöntőn a 'Boro diadalmaskodott, Dyche életében fontos állomás volt ez a találkozó.

link Forrás

Még ha a filozófia szót ki is kéri magának, a mentalitás rendkívül fontos szerepet játszik ugyanis az angol szakember menedzseri előmenetelében. Játékoskarrierje során minden esetben csak kis csapatok játékosa volt, sosem ő volt az esélyes egy-egy rangadó előtt. Ezért is beszél interjúiban rendszeresen a tiszteletről és a szenvedélyről – amikor a pályán volt, ezekkel az erényekkel tudta ellensúlyozni az ellenfél nagyobb tudását.

De ez a gondolkodásmód segítette abban is, hogy lássa, hogyan lehet fenntarthatóbbá tenni egy klubot, amely nem dúskál a pénzben. A szigetországban ismert az anekdota, miszerint egyszer a Burnley felajánlotta neki, hogy robbantsanak bankot egy nagyobb név leigazolásáért, ám Dyche megtorpedózta a bizniszt, mondván a klubnak két év múlva ki kell gazdálkodnia valamiből a villanyszámlát akkor is, amikor ez a drága játékos már messze jár.

„A fenntarthatóság rendkívül fontos. Az első burnley-i találkozómon az igazgatótanáccsal megkérdeztem, hogyan költötték el a Premier League feljutásért kapott pénzt. Mire költöttek, ami kézzel fogható fejlesztés? Nem tudták megmondani. Nem volt pénzünk. Azt mondtam, ez így nem mehet tovább”

– meséli egy interjúban. „Amikor azonban a csapat először velem jutott fel a PL-be, a feljutásért kapott összegből mindössze 10 millió fontot költöttünk játékosokra. A többiből felhúztunk egy vadonatúj edzőközpontot és a stadionon is volt mit rendbe tenni.”

„Ha van pénzed, csinálnod kell vele valamit – valamit, ami a segítségedre lehet a jövőben is. Nem költheted el az egészet játékosokra, akiket a pályára felküldve reménykedsz majd a legjobbakban. Hálás vagyok a tulajdonosoknak, most már ők is látják, hogy mi a valóság és hogy jó irányba haladunk” – fejezi be a gondolatmenetet a 46 éves szakember.

És hogy a 2016-17-es kick & rush-t lenéző, a hazai szereplést egynyári csodának tituláló újságíróknak és szakembereknek igazuk volt-e? A régimódiság tekintetében bizonnyal igen, az egynyári csodát vizsgálva azonban semmiképp. Akik ilyeneket írtak, azok nem láttak a kulisszák mögé és nem ismerték Dyche hosszútávú terveit, melyeket ő maga így vázolt 2016 nyarán: „Nyerhetünk majd egyszer a legnagyobb klubok ellen is az országban? Nem tudom, de az bizonyos, hogy sohasem fogom tudni megszokni a vereség érzését. Felfejlesztettük ezt a csapatot és tervezzük a folytatást. Idén mindössze annyi a célunk, hogy bent maradjunk a Premier League-ben, de utána ennyivel már nem fogunk megelégedni.”

És hogy hova jutott a Burnley 2017-18-as szezon első harmadának végére? Sean Dyche már az új edzőközpontban nyilatkozhat a sajtónak a csütörtöki-pénteki sajtótájékoztatókon és nem azon kell aggódnia, hogy hogyan érik el a 40 pontot, hanem hogy elérik-e már január elejére. Ő azonban nyugalomra int: „Tyúklépésekben fogunk haladni, nem pedig mérföldes csizmával. Így kell csinálnunk, nem tehetünk mást. Nem is tudnánk kigazdálkodni pénzügyileg a nagyobb ugrásokat. Úgyhogy csak szépen lassan, de építkezünk, építkezünk és építkezünk.”

A nyáron érkezett a kerethez Jack Cork a tavalyi, kiesés elleni rivális Swansea-tól, a Leeds-szel a másodosztályban gólkirály Chris Wood, valamint a Stoke City duója, Phil Bardsley és Jonathan Walters. A játékstílusban bekövetkezett váltást azonban, főleg ezekkel az igazolásokkal a zsebben, senki sem látta jönni. Míg a tavalyi szezonban a Burnley 85 hosszú labdával kísérletezett meccsenként, addig az idei szezonban ez a szám 77-re csökkent. Bár még mindig vezetik a ligát ebben a rangsorban, már csak hattal többször kísérleteznek ilyen akcióval a kilencven perc során, mint a Tottenham.

Ami még hasonlóan szemet szúrhat a számokat megszállottan böngészőknek: míg tavaly 250 rövid passzt mutattak be Dyche fiai egy találkozó során, idén ugyanez a szám már 273 – mindössze hárommal elmaradva a Stoke-ot átalakítgató és a saját csapata rövidpasszos játékát hozsannázó Mark Hughes számaitól. Összehasonlításképp, a West Brom a tavalyi és az idei szezonban Tony Pulis-szal 243, illetve 252 rövid passzt hozott össze – azaz gyakorlatilag semmit sem változtatott a játékfelfogásán.

Dyche munkájának a koronaékszere és az új – a betonkemény védekezést a rövid passzokkal és hosszú keresztlabdákkal ötvöző – felfogás tökéletes példája lehet az idei, Everton ellen szerzett, győzelmet érő Jeff Hendrick-gól. Az a találat, amely 24 egymást követő passz után talált utat Pickford hálójába.

link Forrás

A Burnley tehát olyannyira jól látszik működni, hogy az angol sajtó szerint már több, frissen feljutó csapat esettanulmányként kezeli a bordó-kékek működését. Dyche azonban nem ért egyet az újságírókkal: „Elmondom a külsős véleményemet az olyan klubokról, mint a Huddersfield. Amikor a tavasszal belekezdtek a nagy menetelésükbe, mindenki azt kezdte mondogatni, hogy az elnök milyen jó munkát végez és azt is suttogták, hogy a Burnley-modellt szeretné átvinni a Premier League-be is, ha feljutnak. Nos, mégis elköltöttek 37 millió fontot. Az egy dolog, hogy valaki minket szeretne másolni, de a kivitelezés nem mindig egyszerű. Szerintem most 37 millióval kevesebb van a zsebükben, és nem lettek feltétlenül jobbak. Mi mindössze 10 milliót költöttünk az első idényünkben.”

Még ha odaszúrásnak is tűnhet kicsit ez a nyilatkozat, az biztos, hogy ha valakinek joga van hasonlókat mondani, az Sean Dyche. Miután az Everton a nyáron 25 milliót tett le az asztalra a Burnley tavalyi csapatkapitányáért és kulcsjátékosáért, Michael Keane-ért, sok menedzser azonnal visszaforgatta volna a csapatba a pénzt. Dyche azonban inkább felhozta a tartalékok közül James Tarkowskit, aki az idei Premer League-idény egyik legkellemesebb meglepetése a középhátvéd poszton.

„James igazán jól dolgozik. Láttam a fejlődését a mögöttünk hagyott szezonban és el is mondtam neki mit gondolok. Sosem mondok semmi mást a játékosaimnak, csak az igazat. Szerintem hitt nekem tavaly és ő is érzi, hogy most jött el az ő ideje. Az emberek folyton azzal vádolnak, hogy nem változtatok a csapat felállásán. De én vagyok ott az edzéseken és a tetteimet a látottak irányítják. Menedzserként mindig kikérem a stábom véleményét és megbízom bennük. Kérem és meg is kapom a visszajelzéseket. Jó emberekkel kell körülvenned magad. A menedzsernek vezetnie kell, de közben azt is fontos figyelnie, hogy mivel tud hozzájárulni a sikerességhez a többi stábtag.”

Ebben rejlik tehát Dyche és a Burnley sikere: csapategység, kölcsönös tisztelet, szenvedély és pénzügyi fenntarthatóság. És hogy ő hogyan látja a jelenleg is futó szezont? „Pár dolgot másképp csinálunk, mint tavaly, de semmi radikálisat nem változtattunk. Az idegenbeli átkunkat pedig már rögtön az első meccsen, a Chelsea ellen sikerült megtörnünk. Azzal is jeleztük,

ez az idény más lesz – velünk is számolni kell!”

A poszt írásához az alábbi forrásokat használtuk fel: Daily Mail, Guardian, SkySports, Wikipedia, Telegraph, WhoScored.