Nincs náluk a jog, mégis Kertész-kötet kiadását tervezik Schmidt Máriáék

kultúra
2017 november 30., 06:04

November elején helyezett el emléktáblát az író egykori lakhelyén a Schmidt Mária vezette Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány által alapított Kertész Imre Intézet. Az ünnepségre sem az író kiadóját, sem azokat a szervezeteket, amiknek Kertész tagja volt, nem hívták meg. Az avatáson Hafner Zoltán irodalomtörténész, az Intézet vezetője a Népszava szerint beszélt "több új Kertész-kötet - például naplók (kb. 10 kötet), hangoskönyv, interjúkötet és monográfia - kiadásáról, de vannak a birtokukban hang- és filmfelvételek, fotók és családi dokumentumok." A gond csak annyi, hogy a kiadásokhoz a jogutód hozzájárulása szükséges, jelenleg pedig nem tudják, hogy az ki.

photo_camera Fotó: Halász Júlia

A Kertész-műveket jelenleg kiadó Magvető igazgatója, Dávid Anna a Népszavának elmondta: a megjelent művek kiadási jogaival rendelkeznek, de a szerződések többsége 2020-ban lejár. Bár kiadnák a naplókat és a hagyaték más műveit is, de egyelőre nincs törvényes jogutód, így nincs kitől a jogokat megvenni. Az illetékes közjegyző a Magvetőt júliusban tájékoztatta arról, hogy a hagyatéki eljárás felfüggesztették.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.