Egy gyászoló fiú volt a bicskei gyermekotthon vezetőjének első áldozata

társadalom
2017 december 04., 18:56
comments 115

Hétfőn kezdte tárgyalni a Székesfehérvári Törvényszék a bicskei gyermekotthon volt igazgatójának és nevelőjének ügyét. Az ügyészség az igazgatót 10 gyerek szexuális bántalmazásával vádolja a nevelőt 4 gyerek bántalmazásával - számol be róla az RTL Klub Híradója. A korábban állami kitüntetést is kapó igazgató nem nyilatkozott a tárgyalás előtt a sajtónak.

A vádirat szerint az igazgató legfiatalabb áldozata tíz éves volt, és a férfi akkor közeledett hozzá először, amikor elmondta neki, hogy meghalt az édesanyja. “Gyászát és megilletődöttségét kihasználva úgy tett, mintha vigasztalná, ehelyett azonban szexuális cselekményt végzett vele” - olvasta fel az ügyész a vádiratból. Benyúlt a nadrágjába, később pedig a nemiszervét is megfogta.

Ez éveken keresztül ment így, az igazgató és a nevelő módszere is az volt, hogy pornófilmeket mutattak a gyerekeknek, aztán csokit és pénzt ajánlottak a hallgatásukért.

Az ügyet az RTL Házon kívül című műsora robbantotta ki, ahol két áldozat is beszélt a bántalmazásról. Ők a perre is elmentek. “Bizar volt, ahogy belemosolygott az arcomba” - mondta az egyikük. Ítélet jövő év elején várható.

link Forrás


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.