Hatvanöt év után érkezett ismét török államfő Görögországba

Hatvanöt év után csütörtök reggel ismét Görögországba látogatott a török államfő. Recep Tayyip Erdogan Athénban landolt, később Komotinibe utazik, ahol a helyi török kisebbséggel találkozik majd. A görög fővárosban a tervek szerint Prokopisz Pavlopulosz görög elnökkel, Alekszisz Ciprasz miniszterelnökkel, valamint Kiriakosz Micotakisszal, az ellenzéki Új Demokrácia párt vezetőjével is találkozik. Bár Erdogannak ez már az ötödik görögországi útja, korábban mindig miniszterelnökként érkezett. 

Fotó: KAYHAN OZER/Anadolu Agency
Fotó: Binnur Ege Gurun/Anadolu Agency

A két ország viszonya a 1821-es görög szabadságharc, majd függetlenedés óta  hagyományosan konfliktusos, a helyzetet a közelmúltban az mérgesítette tovább, hogy Görögország megtagadta az év elején a tavaly július 16-i török puccskísérlet kudarca után odamenekülő török katonák kiadatását. (Guardian,MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;