„Kénye-kedve szerint öli meg gyerekeit” – indokolta a bíró, hogy 20 évre súlyosbította egy többszörös csecsemőgyilkos anya büntetését

Egy karcagi nő 2014-ben szült meg egy babát, akit ütni-verni kezdett, és megpróbált elrejteni. Az élettársa hívta a mentőket, amikor megtalálta a szatyorba csomagolt, nyöszörgő csecsemőt, de az áldozatot már nem lehetett megmenteni.

Fotó: RTL Híradó

A nő 17 éve az elsőszülöttjét is megölte, akkor 3 és fél évet kapott. A bíró most a jogerős ítéletben emiatt is súlyosbította 20 évre a korábbi 13 és fél éves büntetést – hangzott el az RTL Híradóban. Az indoklásában azt mondta, hogy a nő „kénye-kedve szerint öli meg gyerekeit”.

A nő élettársa mostantól egyedül vigyáz az otthon maradt két közös gyerekre, mert megvonták a nő szülői felügyeleti jogát is. (RTL Híradó)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;