Két év börtönt kapott egy egyiptomi énekesnő, mert szopást imitált a klipjében

külföld
2017 december 12., 21:29

 Két év börtönre ítélte egy kairói bíróság a 25 éves Saima Ahmed,mert a hatóságok túl kihívónak tartották az egyik klipjét. 

Az Andi Zorof című klipjében egy tanárnőt alakít, aki a padban ülő fiúk előtt tejjel locsol le két banánt, majd az egyiket lassú mozdulatokkal elharapdálja. Egy másik jelenetben pedig melltartóban énekelt. 

link Forrás

Az énekesnőt 10 ezer egyiptomi font (150 ezer forint) pénzbírsággal is sújtották. Az ítélet egyelőre első fokú, fellebbezni lehet ellene. Ugyanekkora büntetéssel sújtották a klip rendezőjét is. Az énekesnőt november 17-én tartóztatták le állítólagos lakossági panaszok miatt, és első lépésben hét nap elzárásra ítélték. 

 Sima nem az első előadó, akit megbüntettek az egyiptomi hatóságok produkciójuk tartalma vagy nyilatkozatuk miatt. A múlt hónapban az Egyiptomi Zenészkollégium eltiltotta a fellépéstől Serin Abdelvahab énekesnőt, mert egy koncertjén a Nílus szennyezettségére utaló kijelentést tett.

Szintén novemberben egy libanoni énekesnőt figyelmeztettek, mert sortban lépett színpadra. Felszólították, hogy a jövőben „az egyiptomi hagyományokat és szokásokat figyelembe vevő” ruhát viseljen. Májusban egy hastáncosnőt és egy operatőrt állítottak bíróság elé „szabadosságra való felbujtás” miatt. (BBC/MTI)