A Főpolgármesteri Hivatal szerint a hármas metró jelenlegi tervei megfelelnek a törvény által előírt, teljes értékű akadálymentesítésnek

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Bár csont nélkül továbbengedte a Fővárosi Választási Bizottság a hármas metró akadálymentesítéséről szóló népszavazási kezdeményezést, az a Főpolgármesteri Hivatal szerint okafogyott. Dr. Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes szerint a kérdésben idézett törvénynek megfelel a felújítás, "különös tekintettel a fogyatékos személyek jogairól és az esélyegyenlőség biztosításáról szóló jogszabályra," ami szerint

"a közlekedésben jelentősen akadályozott fogyatékos személyek közlekedését - az indulási helytől a célállomásig történő - szállítást végző hálózat működtetésével is lehet biztosítani, ahogyan ez a tervek szerint ebben az esetben is ennek megfelelően valósul meg.  Azaz a jelenlegi tervek megfelelnek a törvény által előírt, teljes értékű akadálymentesítésnek."

Lehet, hogy a törvénynek megfelel, de tény:

a jelenlegi tervek szerint a 20-ból 11 állomáson lesz csak lift. 

Amikor az ország járványellenes intézkedésekre vár, a kormány saját hatalmának bebetonozását tartja a legfontosabbnak. Ezermilliárdos közvagyon ellopásának legalizálása, ideológiai hadviselés a szexuális kisebbségekkel szemben, a választási törvény sokadik megváltoztatása, az ellenzéki együttműködést megakadályozandó... és lesz itt még ötlet. Tavasszal a rendkívüli intézkedések bevezetésének napján megszállták az Indexet. Most mi következik? Addig támogasd a szabad sajtót, amíg lehet! Lépj be a Körbe, vagy támogasd bármekkora összeggel a 444 szerkesztőségét!

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.