Egyszerű földműves lány volt, az ISIS szexrabszolgává tette, de megszökött, és ma már őt ünnepli Európa

Amikor Lámia Adzsi Bassár először hallotta a tévében azt a nevet, hogy Daesh, azt hitte, az valami különös állatfaj. Nyolcadik osztályba járt a Szindzsár régió egyik falva, Kocsó iskolájában. Apja a helyi viszonyok között jómódúnak számított, és ahogy a családban mindenkinek, Lámiának is jutott munka a földeken. „Egyszerű életet éltünk, de nagyon elégedettek voltunk vele.”

2014. augusztus 2-án a böjti időszak végét ünnepelte a jazidi közösség, amelyhez Lámia is tartozik. A Ninive-síkság északi peremén néhány százezer jazidi él; etnikailag és nyelvileg kurdok, vallásuk a perzsa ősvallás, a zoroasztrizmus egyik ága. Az évszázadok során többször lettek tömeggyilkosságok áldozatai, mivel a körülöttük élő muszlim többség radikálisai szemében hitetlennek számítanak. De Lámia szerint a háborút megelőző években „békében, testvériségben” éltek a környező falvak arab lakosaival. Korábban meg is hívták őket az ünnepségeikre, de addigra már érezni lehetett a feszültséget. 

Kocsó látképe 2017 júniusábanFotó: CITIZENSIDE/Ali Salim/Citizenside

Az ünnep másnapján két terepjáró jelent meg a faluban, bennük a Daesh - vagyis az Iszlám Állam vagy ISIS - harcosaival. Miután a terrorszervezet elfoglalta a 80 kilométerre lévő Moszult, a falu öregjei számítottak rá, hogy őket is eléri a háború, de azt remélték, hogy a fegyvertelen civilek megúszhatják. A faluba érkező harcosok meg is ígérték, hogy senkinek nem esik bántódása, de át kell térniük az iszlám hitre. Nem egészen két héttel később, augusztus 15-én viszont rájuk parancsoltak, hogy váljanak ketté a férfiak, illetve a nők és gyerekek. Tíz perccel később Lámia hallotta, ahogy az apját és a bátyjait agyonlövik.

Az 1800 fős falu férfi lakosai közül csak kevesen menekültek meg. Az egyikük Szaid Murat volt, akit harminc társával együtt egy öntözőcsatornába fektettek, és tüzet nyitottak rájuk. A férfit egy lövedék a vállán találta el, egy a csípőjén, egy pedig a térdén, de nem halt meg, és egy hónappal a mészárlás után egy kurdisztáni kórházban mesélte el a történetét Szlankó Bálintnak.

Az idősebb nők nagy részét szintén azonnal megölték, a fiatalabbakat viszont Moszulba vitték, ahol közszemlére tették őket, „mint árukat egy szupermarketben” - mondja Lámia, akit először egy szír harcos vásárolt meg, a következő két évben pedig még háromszor adták-vették a Daesh tagjai. A „tulajdonosai” általában a terrorszervezet szálláshelyein tartották fogva, innen vitték el, amikor éppen használni akarták. 

Az első fogva tartóját megkérdezte, hogy ha áttér az iszlámra, akkor elkerülheti-e a megerőszakolást, de a 28 éves férfi azt válaszolta, hogy akkor is meg fogja erőszakolni, hiszen mindig hitetlen marad. 

A szaúdi harcos ugyanazon az estén erőszakolta meg őt és a testvérét. Aztán jöttek a többiek: a két lányt egy olyan szobába vezették, ahol 40 férfi várt rájuk. 

Lámia próbálta megölni magát, de nem sikerült. Háromszor kísérelt megszökni, minden alkalommal elkapták, és büntetésül a szokásosnál is jobban megkínozták. De azt mondja, hogy ez csak erősebbé tette. Az egyik gazdája egy „emír” volt, aki arra kényszerítette, hogy részt vegyen bombák gyártásában. A másik orvos volt, akitől kapott egy telefont, hogy azon keresztül is tudja utasítgatni. 

A lány így tudta felhívni az egyik nagybátyját, aki embercsempészeket bérelt fel, hogy segítsenek a szökésben. Menekülés közben az egyik társa aknára lépett, a robbanásban meghalt a gyerekkori barátnője, Lámia pedig súlyos sérüléseket szenvedett. Ezek nyomát ma is az arcán viseli, az egyik szemét pedig el kellett távolítani.

Fotó: botost/444.hu

Amikor belép a szobába, először a törékenysége tűnik fel. Alacsony, vékony, halk szavú lány ül le velem szembe, aki szinte végig kifejezéstelen arccal, fegyelmezetten válaszol a kérdéseimre. Még mindig csak 18 éves, és egy ismeretlen országban, egy vadidegen újságírónak kellene elmondania századszor a saját történetét, ezt az alig felfogható és nyilván feldolgozhatatlan eseménysort. Úgyhogy nem is kérem tőle, hogy a rabszolgaságáról beszéljen, erre nem sokkal az interjúnk után úgyis sor kerül, amikor az Európa Pont közönségének mesél a pódiumbeszélgetésen.

Inkább azt kérdezem, mit csinál most. A Luftbrücke Irak nevű szervezet mentette ki és hozta Németországba. Azt mondja, nyelvórákat vesz, próbál normális életet élni, és egyszer majd egyetemre járni. Két rokonával együtt él, és más jazidikkal is van kapcsolata, mert összetartó a közösség. De Lámia egyelőre azt érzi fő feladatának, hogy szemtanúként átadja, amit megélt, és ezzel felnyissa az emberek szemét. Egy éve dolgozik aktivistaként, és mióta tavaly egy társával együtt megkapta az Európai Parlament Szaharov-díját, folyamatosan hívják szerepelni.

Fotó: botost/444.hu

Ezt az emberi jogi díjat 1988 óta osztja az EP, első évben Nelson Mandela kapta meg, a korábbi kitüntetettek között van Kofi Annan ENSZ-főtitkár és Malala Juszufzai is, idén pedig a venezuelai demokratikus ellenzéket ismerték el. Lámia az első Szaharov-díjas, aki Magyarországra jött az EU magyarországi képviseletének meghívására. 

Amikor belép a terembe, jó nagy csend lesz. Iszonyú zavarba ejtő, ahogy a Millenáris melletti irodában egy csapat jól öltözött ember a büféasztal meglátogatása után végighallgatja, ahogyan Lámia újra elmondja kínzásai és megerőszakolásai történetét. A végén valaki a közönségből megkérdezi, hogy melyik a kedvenc európai országa. Ekkor látom először mosolyogni: neki nagyjából ugyanolyan az egész kontinens, mondja, de azért Németország a kedvence. Már beszél is kicsit németül: nagyjából annyit, hogy eins, zwei - teszi hozzá, és megint nevet.

Fotó: botost/444.hu

Lámia a szexuális erőszakra mint jelenségre is fel akarja hívni a figyelmet és a története az ISIS áldozatainak sorsát is érthetőbbé vagy átélhetőbbé teszi, de itt azért mégiscsak a jazidi közösség áll az előtérben. Kevesen szenvedtek többet ennél a népcsoportnál az elmúlt évtizedekben: Szaddám Huszein is elüldözte őket a lakhelyükről, az ENSZ-szankciók után jött a gazdasági összeomlás, az amerikai megszállás után pedig az egész államigazgatás hullott darabjaira. Ezután jött az ISIS és a tömeggyilkosságok, amit az ENSZ hivatalosan is népirtásként tart számon.

Cathy Otten a jazidi nőkről szóló könyvében (With Ash On Their Faces: Yazidi Women and the Islamic State) emlékeztet, hogy bár nem ez az első népirtás a jazidik ellen, de most először ez a külvilágot is érdekli. A nők különös szenvedéseit taglaló riportok sokszor tehetetlen áldozatokként jelenítik meg őket, pedig Lámia története is azt mutatja, hogy milyen erővel voltak képesek küzdeni. Voltak, akik összevagdosták magukat, hogy így kerüljék el a szexrabszolgaságot, voltak, akik megszöktek vagy akár fel is lázadtak. Mások csak annyira tudták a kezükbe venni az életüket, hogy maguk vetettek véget neki. 

A Szindzsár régiót 2015-ben szabadították fel a pesmergák, és azóta egymással rivalizáló kurd csoportok uralják. A jazidik tőlük sem érzik biztonságban magukat. 

Jazidi férfiak újraépítenek egy templomot, amelyet az ISIS leromboltFotó: Andrea DiCenzo/dpa Picture-Alliance/AFP

Amikor a visszajelzésekről kérdezem, Lámia elmondja, hogy a munkáját sokan szimpátiával követik Irakban, de a kormány még csak nem is reagált rá. Múlt héten az iraki hadsereg bejelentette, hogy végleg kiűzték az ISIS-t az országból. Lámia azonban nem tud örülni, hiszen továbbra több mint 3 ezer jazidi nőt tart fogva a terrorszervezet, amelynek számos tagja alkut kötött a kormánnyal, és büntetlenül megúszta. A rabok között ott van Lámia testvére, Majada is. Róla néhány hónappal ezelőtt azt a hírt kapták, hogy Szíriában tartják fogságban a gyerekeivel együtt.  

A Szindzsár régióból több százezer ember menekült el, az ő sorsuk máig bizonytalan. A falujuk, Kocsó teljesen kiürült, senki nem él ott. A beszélgetésünk végén megkérdezem, gondol-e arra, hogy valaha egyszer, a távoli jövőben hazatérjen. 

„Amíg a gyilkosok nem bűnhődnek meg, és az emberek nem bízhatnak a hatóságokban, addig a jazidi közösség nem térhet vissza a hazájába. Az én falum körül mindenhol tömegsírok vannak, a rokonaim fekszenek benne. Oda nem mehetek vissza.”

Kocsó 2017 júniusábanFotó: CITIZENSIDE/Ali Salim/Citizenside

Lámia történetét az interjúban és a pódiumbeszélgetésen elhangzottak, illetve a Daily Mail cikke alapján rekonstruáltam. A jazidik történetét pedig jórészt Cathy Ottennek a Guardianben megjelent könyvrészletéből. A cím fölötti képen jazidik menekülnek 2014 augusztusában Irakban.

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;