Észtország befogadott négy (4) eritreai nőt Olaszországból

2017 december 14., csütörtök 5:07
21
Eritreai menekültek egy csoportja várakozik az áttelepítésre. Olaszországból az első menekülteket 2015. október 9-én telepítették át az önkéntes kvótarendszer alapján. Fotó: Alvaro Padilla/Anadolu Agency

Először fogadott be Olaszországból áttelepített menekülteket Észtország. Négy eritreai nőt vettek át, ami szintén első alkalomnak számít, mert eddig csak szíriai, iraki és jemeni menekülteket fogadtak az országban.

Az APA osztrák hírügynökség tallinni forrásokra hivatkozva arról írt: az olasz hatóságok sokáig elzárkózta az elől, hogy észt szakértők a helyszínen folytassanak interjúkat az áttelepítésre váró bevándorlókkal. A kérdésben a nyáron sikerült megállapodásra jutniuk a feleknek.

Az észt hatóságok az interjúkban azt próbálják megállapítani, hogy a menekülteknek van-e motivációjuk Észtországban élni. "Sokuknál hiányzik ez a motiváció, mert rokonaik vagy családjuk például Németországban vagy más országokban él" - mondta Rait Kuuse, a szociális ügyek minisztériumának főtitkárhelyettese.

Az uniós kvótarendszer alapján Észtországnak 550 menekültet kéne befogadnia, de 2017 végéig még csak 175-öt fogadott be. Sajtójelentések szerint ugyanakkor az áttelepített migránsok nagyjából fele már el is hagyta az ország területét. (MTI)


Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt