Gyilkosság miatt körözik India egyetlen boldogságügyi miniszterét

külföld
2017 december 14., 12:07
comments 43

Egy ellenzéki politikus 2009-es meggyilkolásának gyanújával letartóztatási parancsot adott ki a bíróság Lal Singh Arya, Madhya Pradesh állam boldogságügyi minisztere ellen.

A bíróság keddi döntését követően Aryának nyoma veszett, ezért most már körözést adtak ki ellene.

Arya az egyetlen boldogságügyi miniszter Indiában. A posztját 2016-ban alkotta meg a hindu nacionalista BJP vezette Madhya Pradesh-i kormány, a feladata pedig az volna, hogy "olyan ökoszisztémát teremtsen, amelyben az emberek képesek kihasználni velük született képességüket a lelki jólétre".

A boldogságügyi miniszter amúgy igazi reneszánsz embernek tűnik, mert a boldogságminisztérium mellett még öt másik minisztériumot, így a légügyit, a közigazgatásit és a törzsek és kasztok jólétéért felelős minisztériumot is ő vezeti India második legnagyobb, 70 millió lakosú államában. (Via BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.