Zsarolással kényszerítette szexre diákjait a budapesti tanár

Szexuális kényszerítés és kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat az ügyészség egy budapesti tanárral szemben. A 41 éves férfi a vád szerint a hivatásából eredő hatalmi viszonyt felhasználva, több diákjával létesített szexuális kapcsolatot, amivel a nevelése alatt álló kiskorúak erkölcsi és érzelmi fejlődését veszélyeztette - olvasható a Fővárosi Ügyészség közleményében.

A vádirat szerint a férfi a vádbeli időszakban pedagógusként, a hivatásából adódó kötelezettségeit megszegve, a tanár-diák kapcsolaton túlmutató bizalmi viszonyt alakított ki a több tanítványával is, majd szexuális célzattal és jelleggel közeledett feléjük.

A vád szerint 

két olyan eset volt, amikor a vádlott erőszak és közvetlen fenyegetés nélkül, azonban a hatalmi befolyását felhasználva, konkrét hátrányt is kilátásba helyezve, vagy érzelmi zsarolással létesített szexuális kapcsolatot a sértettekkel; 

ezek a cselekmények a törvény rendelkezése szerint szexuális kényszerítésnek minősülnek. A többi diák esetében a vádlott a szexuális jellegű közeledésével, illetve szexuális cselekményeivel a nevelése, felügyelete alatt álló kiskorúak erkölcsi és érzelmi fejlődését veszélyeztette.

Az ügyészség vádiratában összesen négy kiskorú sértett sérelmére elkövetett bűncselekmény szerepel.

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség a fentiek alapján a férfival szemben több rendbeli szexuális kényszerítés bűntette, valamint kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt nyújtott be vádiratot. A bűncselekmények büntetési tételének felső határa - a bűnhalmazat miatt - 12 évig terjedő szabadságvesztés. A kerületi ügyészség indítványt tett a vádiratban a vádlott pedagógusi foglalkozástól való eltiltására is.