Az NVB három olyan népszavazási kezdeményezést is elgáncsolt, ami a füvezést legalizálta volna

A Nemzeti Választási Bizottság megtagadta 5 népszavazási kérdés aláírásgyűjtő ívének hitelesítését. A kérdések közül egy a határon túli magyarok szavazati jogának megvonására, egy a szakszervezeti vétó visszaállítására vonatkozott, három pedig a kannabisz legalizálásával függött össze.

Nem lehet elvenni a határon túli magyarok szavazójogát

A határon túli magyarok szavazati jogának megvonását célzó, a Demokrata Párt által beadott népszavazási kérdést az NVB többek között azért nem hitelesítette, mert az alaptörvény szerint az állampolgárokat az állampolgárságuk keletkezésének módjától függetlenül megilleti a választójog. Eredményes népszavazás után tehát módosítani kellene az alaptörvényt, de erről nem lehet népszavazást tartani.

A kérdés érinti választásokról szóló törvények tartalmát is, de erről sem lehet népszavazást tartani. Az NVB szerint emellett nem is egyértelmű a kérdés, nem elég egzaktak a benne szereplő „bizonyíthatóan, életvitelszerűen” kifejezés.

Nem állítható vissza a szakszervezeti vétó

Az Elégedett Magyarországért Mozgalom kérdése azt célozta, hogy visszaállítsák a munka törvénykönyvébe a szakszervezeti kifogás (vétó) jogát. Az NVB ezt egyhangúlag nem hitelesítette, mondván, a kifogás jogintézménye a hatályos jogrendben nem ismert, és nem elvárható a választópolgároktól, hogy ismerjék a pontos tartalmát. A vétó a korábbi munka törvénykönyvében szerepelt, de ott is több változáson ment át, a kérdés pedig nem jelöli meg, pontosan melyik tartalmat állítaná vissza.

Nem lehet arról szavazni, hogy a füvezés ne legyen bűncselekmény

A Magyar Liberális Párt – Liberálisok 3 kérdést is benyújtott. Az első azt célozta, hogy büntetőjogi értelemben a kannabisz fogyasztása ne minősüljön bűncselekménynek.

Fotó: Jeffrey Rotman / Biosphoto

Az NVB egyhangú döntéssel megtagadta az aláírásgyűjtő ív hitelesítését, arra hivatkozva, hogy a kannabisz az Egységes Kábítószer Egyezmény alapján kábítószernek minősül, az ENSZ kábítószer-egyezményében pedig a felek abban állapodtak meg, hogy bűncselekménnyé nyilvánítják a személyi fogyasztásra szánt kábítószerek birtoklását, vásárlását és termesztését, és a kábítószerrel visszaélés minden formáját büntetőjogilag is szankcionálják. Vagyis eredményes népszavazás után fel kellene mondani a két nemzetközi szerződést, de ilyen célra még burkoltan sem irányulhat népszavazás.

Nem lehet arról szavazni, hogy legfeljebb 10 g kannabiszvirágzat és legfeljebb 5 g hasis birtoklása ne legyen bűncselekmény

A párt második kérdése arra vonatkozott, hogy legfeljebb 10 gramm kannabiszvirágzat és legfeljebb 5 gramm hasis birtoklása ne minősüljön bűncselekménynek. Ezt az NVB a korábbi kérdésnél már ismertetett érvekre támaszkodva, illetve arra hivatkozva tagadta meg, hogy tulajdonképpen két kérdés, így nem felel meg az egyértelműség követelményének.

Nem lesz orvosikannabisz-program

A harmadik kérdés ez volt:

„Egyetért-e Ön azzal, hogy felhatalmazást kapjon a Kormány az Országgyűléstől az Orvosi kannabisz program kidolgozására és bevezetésére?”

Az NVB ennek hitelesítését szintén egyhangú döntéssel tagadta meg, mert a kérdés nem az Országgyűlés, hanem a kormány hatáskörébe tartozik, de népszavazási kérdést csak az Országgyűlés feladat- és hatáskörébe tartozó kérdésben lehet tartani. Emellett a kérdésben említett orvosikannabisz-program tartalma a választópolgárok előtt nem ismert, így a kérdés nem felel meg az egyértelműség követelményének.

Az NVB határozatai ellen 15 napon belül lehet jogorvoslattal fordulni a Kúriához. (MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.