A Pentagon 2009 óta titokban ufókat keres

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

2009-ben egy Harry Reid nevű demokrata szenátor kezdeményezésére indult egy program a Pentagonban, ami az azonosítatlan repülő tárgyak, azaz ufók észleléseit elemzi, és ezek alapján próbál többet megtudni arról, mik lehetnek azok az objektumok, amikről időről-időre katonai és polgári pilóták és civilek is beszámolnak. A program indításáért kardoskodó szenátorok az ügyet nemzetbiztonsági kérdésnek tekintették, úgy voltak vele, hogy akár földi, akár földönkívüli eredetű járművekről is legyen szó, muszáj többet megtudni arról, tényleg léteznek-e olyan objektumok, amik a beszámolók szerint iszonyatos gyorsasággal és már-már a fizika törvényeit meghazudtoló manőverezőképességgel repülnek.

A program nem volt hivatalosan titkosítva, A Politico szerint azonban nagyon kevesek tudtak csak a létezéséről.

Harry Reid szenátor egyébként nem titkoltan barátja és támogatója, Bob Bigelow unszolására indította. A nevadai Bigelow egyik cége, a Bigelow Aerospace űrkutatás terén az amerikai kormány szerződött partnere, az üzletember pedig többször nyíltan beszélt arról, hogy szerinte a földönkívüliek rendszeresen látogatják a bolygónkat.

A lapnak adott tájékoztatás szerint a 2009-ben induló programnak hivatalosan 2012 táján vége lett, most azonban újra beszédtéma lett a Pentagonon belül is, miután a programot korábban irányító hivatalnok, Luis Elizondo októberben írt, James Mattis védelmi miniszternek írt felmondólevelében arról panaszkodott, hogy a programot nem vették kellően komolyan a felettesei.

Elizondo felmondása után a szintén űrkutatással és földönkívüliekkel foglalkozó To The Stars Academy of Arts and Sciences nevű szervezethez ment dolgozni, aminek társalapítója Tom DeLonge, a Blink182 ufóhívő frontembere. (Politico)

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 6,3 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.