Trumpék világában az állami szervek nem mondhatják azt, hogy magzat vagy tudományosan alátámasztott

A Trump-adminisztráció megtiltotta az amerikai járványügyi hivatal dolgozóinak bizonyos kifejezések használatát. Így a jövő évtől egyetlen hivatalos iratban sem írhatják például azt, hogy “transgender”, vagy hogy “magzat”.

A tiltott szavakat egy csütörtöki megbeszélésen jelentették be, ahol egyébként a jövő évi költségvetésről volt szó. Erről egy résztvevő számolt be a Washington Postnak. A tiltott kifejezések között van a “sérülékeny”, vagy például a “tudományosan alátámasztott” is. Néhány esetben alternatívákat is megadtak, utóbbi helyett például azt kell írni, hogy “a központ olyan tudományos elvekre alapozza a javaslatait, amelyek összhangban vannak a közösség elveivel és kívánságaival”.

A Washington Post szerint az állami hivataloknál az egyes kifejezések használata azóta lett ilyen fontos, amióta Donald Trump hivatalba lépett. Az elnökváltás óta több hivatalnál - egészségügyi, oktatási, igazságügyi - is volt változás abban, hogyan kutatják a meleg, leszbikus, biszexuális vagy traszgender amerikaiakkal kapcsolatos adatokat. Az egyik hivatal például márciusban abbahagyta az idős emberek szexuális orientációjának vizsgálatát, és eltüntette a honlapjárol az LMBTQ közösség tagjaival kapcsolatos információkat.

Az említett kifejezések tiltása azért is problémás, mert a járványügyi hivatalnál több olyan osztály is működik, amelyeknél amúgy mindennapi ezeknek a kifejezéseknek a használata. Ilyenek például a HIV-megelőzéssel vagy a Zika-vírusos megbetegedésekkel foglalkozó osztályok (utóbbi például fejlődő magzatokat vizsgál). Pénteken a szervezet szóvivője nem kommentálta a lap értesüléseit. (Washington Post)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;