Részegen szétrúgott egy bankautomatát, közel félmillió forintra büntették

bűnügy
2017 december 19., 18:33
comments 38

A Szolnoki Járásbíróság december 13-án elítélt egy huszonéves fiatalt, aki idén augusztusban megrongálta a Szolnok, Szapáry utcai OTP bankfiók bejárati ajtaját - közölte a Szolnoki Törvényszék.

Az eset nem sokkal éjfél után történt. Az erősen ittas fiatalember készpénzt akart felvenni, ezért bement a bankfiók éjjel nappal működő 24 órás zónájába, ahol nem sikerült pénzt levennie, ezért beleütött a bankautomatába, majd többször beleütött és belerúgott a fiók belső üvegajtajába. Végül kifelé menet a bankfiók bejárati ajtaját olyan erővel lökte ki, hogy az a későbbiekben már nem záródott.

A bíróság ezért a férfit kisebb kárt okozó rongálás vétségében bűnösnek mondta ki, 240 000 forint pénzbüntetésre ítélte, majd az általa okozott több mint 200 000 forintos kár megtérítésére is kötelezte. Az ítéletet az ügyész, a vádlott és a vádlott védője is tudomásul vette, így az jogerős.

A férfi roszabbul is járhatott volna, a rongálás ugyanis abban az esetben, ha az okozott kár kisebb, azaz ötvenezer-egy és ötszázezer forint közötti, egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.