60:46 arányban osztja fel a választókörzeteket az MSZP és a DK

politika
2017 december 20., 12:44
comments 197

Ahogy azt a 444 már kedden megírta, tényleg megállapodott az MSZP és a DK a 2018-as választási stratégiájukról. A két párt közös miniszterelnöke Karácsony Gergely, az egyéni jelöltek is közösek, de külön listát állítanak.

Szerdán Molnár Gyula és Gyurcsány Ferenc közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy:

  • A 106 körzetből 60-ban az MSZP, 40-ben a DK jelöltje indul.
  • Továbbra is szeretnének az Együtt-tel, a Momentummal és az LMP-vel is tárgyalni arrül, hogy a nyerhető körzetekben közös jelölt legyen a Fidesszel szemben.
  • Molnár szerint a Jobbikkal nem tárgyalnak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.