Tízszer annyian haltak meg Moszul ostromában, mint amennyit eddig bevallottak

külföld
2017 december 20., 10:49
comments 31

Kilenc- és tizenegyezer közé tehető azoknak a száma, akik életüket vesztették az Iszlám Állam terrorszervezet uralma alatt álló, iraki Moszul felszabadításáért vívott, kilenc hónapig tartó csatában - ez derül ki az AP amerikai hírügynökség szerdán közzétett vizsgálatából. Ez a veszteségmérleg csaknem tízszerese annak, amiről korábbi híradások számoltak be.

Moszul a felszabadítás után, 2017 júliusában
photo_camera Moszul a felszabadítás után, 2017 júliusában Fotó: AHMAD AL-RUBAYE/AFP

Az iraki hadsereg, illetve az Iszlám Állam elleni harcba bekapcsolódó koalíciós erők által 2016 októbere és 2017 júliusa között végrehajtott műveletek legkevesebb 3200 polgári személy haláláért felelősek, az áldozatok harmadával pedig az Iszlám Állam harcosai végeztek. A fennmaradó, nagyjából háromezer ember haláláért nem lehet megállapítani, hogy ki a felelős - derítette ki az AP, miután megvizsgálta a moszuli halottasházak listáit, amelyek szerint 9606 ember halt meg a katonai műveletekben.

Ezt az amerikai hírügynökség összevetette több nem kormányzati szervezet, az Amnesty International, az Airwars és az Iraq Body Count adatbázisával, valamint az ENSZ vonatkozó jelentésével is. Több száz további civil áldozat holtteste máig a romok alatt lehet.

A moszuli romok alatt talált holttestek azonosítása
photo_camera A moszuli romok alatt talált holttestek azonosítása Fotó: SAFIN HAMED/AFP

A koalíciós erők mindeddig nem indítottak vizsgálatot arról, hogy hány civil halt meg Moszul ostroma során, és mindössze 326 ember haláláért ismerték el a felelősségüket. Haider al-Abádi iraki kormányfő állítása szerint pedig 1260 polgári áldozata volt a város ostromának.

„Moszul ostromában több ezer ember meghalt. Azért lenne fontos megérteni, hogy ezek a civilek hogyan haltak meg, mert az segíthetne életeket menteni, ha legközelebb hasonló történik” - hangsúlyozta Chris Woods, az Airwars vezetője. „Nagyon lehangoló, hogy ennyire nem érdekel senkit ennek a kivizsgálása” - tette hozzá az Irakban és Szíriában végrehajtott légicsapások és tüzérségi támadások dokumentálásával foglalkozó független szervezet irányítója.

Thomas Veale, az ostromló koalíció szóvivője az AP-nek elmondta: felelőtlenségnek tartja, hogy most amiatt éri bírálat a koalíciót, hogy az Iszlám Állam elűzését célzó műveletei szándékán kívül civil halálos áldozatokat is szedtek. Szerinte a koalíció légi és szárazföldi műveletei nélkül a szenvedés és a halál további évei, sőt akár évtizedei vártak volna Szíriára és Irakra. (MTI/AP)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.