Virginiában bebizonyosodott: tényleg minden szavazat számít a demokráciában

Egyetlen egy szavazatnak köszönhetően szerezték meg a többséget a demokraták a virginiai képviselőházban. Az amerikai államban még november 6-án szavaztak, és azt már lehetett látni, hogy a két évtizede folyamatosan kormányzó republikánusok sok képviselőhelyet elveszítettek, az újraszámlálások újraszámlálásai azonban csak most értek véget.

A 94. számú körzetben az eddigi képviselő republikánus David Yancey és kihívója, a demokrata Shelly Simonds csatáztak. A szavazatok első megszámlálása után még úgy tűnt, hogy Yancey nyert 10 szavazattal. Az újraszámlálás részeként minden egyes szavazólapot géppel vizsgáltak meg, és amelyikről az nem tudta egyértelműen leolvasni a szavazatot, átkerült egy hús-vér szavazatvizsgáló elé.

Öt óra izgalom után pedig kiderült, hogy mégis Simonds nyert: rá 11608-an, Yacey-re pedig mindössze 11607-en szavaztak.

A végeredményt még egy bírákból álló bizottságnak is hitelesítenie kell, de miután mind a helyi demokraták, mind a helyi republikánusok gratuláltak Simondsnak, ez csak formalitás.

Ez az eredmény azt jelenti, hogy a következő ciklusban a virginiai képviselőházban a demokraták és a republikánusok is 50-50 képviselővel lesznek jelen. Az állam szenátusában a republikánusoké a többség 21:19 arányban az állam kormányzója viszont a demokrata Ralph Northam. (Buzzfeed)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.